Ezért veszett össze Vitray Tamás és Hofi Géza – Sosem sikerült tisztázniuk a nézeteltérést
Hirdetés

Hosszú ideig jó barátságban volt Vitray Tamás és Hofi Géza, ám a viszonyuk később annyira megromlott, hogy nem is találkoztak és beszéltek egymással.
Minderről Vitray Tamás mesélt Radnai Péter Az első influenszerek című beszélgetős műsorában, amely a Spektrum Magyarország YouTube-csatornáján látható.
A legendás humorista még a kabaréiban is megjegyzéseket tett a tévésre. „Bementem a Vitray utcájába, de senki nem mondta nekem, hogy az zsákutca” – utalt Hofi Géza egyik kabaréjában az Ötszemközt című műsorra, amelynek 1973-ban volt a vendége.
Vitray Tamás visszaemlékezése szerint Hofi az interjú előtt elmondta, hogy a nézők poénokat várnak tőle, ezért attól félt, hogy csalódni fognak, ha az életéről beszél. Ezért megegyeztek abban, hogy Vitray az életútinterjú előtt elmondja: ezúttal senki ne várjon tréfát.
A két jó barát viszonya viszont a műsor után nagyon megromlott, bár a legendás tévés szerint ez nem csak rajtuk múlott.
„Volt két gazdája Hofi Gézának, az egyik a Mikroszkóp Színpadon Komlós János, a másik a televízióban a jó barátom, Horváth Ádám. Vele egyébként utólag megtárgyaltuk mindezt, Komlóssal nem. Mindkettő megsértődött rám, amiért nem beszéltem velük és kértem kvázi engedélyt, járuljanak hozzá, hogy a Géza egy komoly életinterjúban részt vegyen. Azt mondták, nagyon sok kárt okozott ez a műsor Hofinak” – idézte fel a történteket Vitray Tamás.
Forrás: blikk.hu
Hirdetés
Ezeket se hagyd ki! :)
-
Kiakadt Tóth Gabi – durva szavakkal ment neki a rendszerbontó koncertnek
-
Kiakadt Young G Béci – keményen nekiment a rendszerbontó koncert fellépőinek és a közönségnek
-
Schumacher Vanda Hawaiiról jelentkezett – bikinis képei tarolnak a neten
-
Puzsér beszéde felrobbantotta a Hősök terét – Ezt üzente a magyaroknak
-
Szabó Zsófi új karrierbe kezd: politikus szeretne lenni
-
Megszületett Nyári Dia kislánya – különleges nevet kapott a pici

