Ezért vesztett! Most derült ki: Zozo teljesen lesújtotta Dórit az Exatlon döntője előtt, ez lehetett az oka a vereségnek

Hirdetés

Nemrégiben lezajlott a nagy csata, és kiderült, kik lettek idén az Exatlon Hungary győztesei. A lányok nagy, végső párbaja Dóri és Gréti között zajlott le, és előre lehetett számítani arra, hogy hatalmas küzdelem kerekedik majd ki belőle. A többiek is mind szurkoltak, és bár mindenki igyekezett pártatlannak tűnni, mindenkinek megvolt, hogy szíve mélyén kinek a győzelmét kívánja.

Hirdetés

A legtöbben persze Dórinak szurkoltak, hiszen nagyon sok barátságot megkötött a lány, és számtalanszor bizonyította már talpraesettségét, és azt, hogy megérdemelte volna a győztes címet. A Dórinak szurkolók azonban csendben szurkoltak, pontosan azért, mert szerették volna, ha a másik fél kellemetlenül érezné magát.

Ez a kijelentés azonban nem igaz Zozóra. Zozo ugyanis nyíltan megvallotta, hogy ő Grétinek szurkol, és nem is tartotta ezt magában, mert szerette volna, hogy Gréti tudja, hogy neki is szurkolnak. Ez azonban nagyon rosszul esett Dórinak.

Forrás: Liner.hu

Hirdetés

Hozzászólások: