Ezrek ittak egy “szent ember” készítette koronavírus elleni “csodaszerből'” Srí Lankán

Hirdetés

Ezrek ittak Srí Lankán egy koronavírus elleni “csodaszerből”. Egy minisztert, aki ivott a vízből, koronavírus-fertőzés miatt kórházba vittek.

Az italt egy befolyásos “szent ember” kotyvasztotta állítólag a pusztulás hindu istennőjétől, Kálitól kapott recept alapján. Az átszámítva mintegy 4000 forintért kapható “csodaszer” egyebek mellett mézet, szerecsendiót, koriandert és más fűszereket tartalmazott.

Hirdetés

Egy helyi tisztségviselő szerint a növényi alapú gyógyitalok nagyon népszerűek a szigeten, és legalább 15 ezren fordultak meg a “szent ember” otthonában tavaly decemberben az értékesítés négy napján.

A helyi sajtó szerint a “szent üzletember” templomoknak és cégeknek is árusította az italt. Mintát küldött politikusoknak és minisztereknek is belőle, sőt Pavithra Vanniaraccsi egészségügyi tárcavezető is fogyasztott belőle, bár minisztériuma nem hagyta jóvá az ital gyógyszerkénti alkalmazását.

Hirdetés

Vanniaraccsit élesen bírálta az ellenzék, mivel hamis reményeket keltett az emberekben, és felbátorította őket arra, hogy a járvány ellenére tömegesen a “szent emberhez” forduljanak.

Pijal Nishantha de Silva, nők és gyermekek fejlődéséért és oktatásáért felelős tárcavezető, aki szintén ivott a készítményből, a Facebookon hétfőn azt közölte, hogy elkapta a koronavírust.

A mintegy 22 millió lakosú Srí Lankán eddig 54 087 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 270-en hunytak el.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: