Ezt a leguánt sok kígyó vette körbe, majd váratlan fordulat történt. Szerintetek megmenekül?
Hirdetés
A tökéletes látás nem a kígyó alap fegyvere, viszont a mozgás érzékelésének képessége minden bizonnyal halálos előny. Ameddig a videóban szereplő leguán megőrzi nyugalmát, lenne egy kis esélye, hogy megmeneküljön a kígyók csapdájából.
Az első kígyótól szerencsére megmenekül, az elmegy előtte. A második már észrevette és majdnem bele harap a farkába, de ekkor a leguán elkezd futni, így minden kígyónak felkeltette az érdeklődését, akik előbújnak búvóhelyeikről és elkezdik követni.
Egy élet halál verseny indul el. Még ha az volt a benyomásunk, hogy a leguán megszabadult a veszélytől, sokkal több kígyó várja a szikláknál. Miután körbetekerik magukat az áldozatuk körül, azt hinnénk, hogy minden tragikus véget ért. A leguán csodával határos módon megszabadul és elkezd újból menekülni a sziklák között. De végre felér a szikla tetejére, ahol egy másik leguán várja és a kígyók nem tudtak feljutni. Szinte csoda, hogy megmenekült!
Hirdetés