Ezt a nőt bárki megkaphatja és még az sem zavarja, ha a pasija közben ott van

Hirdetés

Fotó: Shutterstock

Valószínűleg mindenki eljátszadozott már a gondolattal, hogy lenne-e az a pénz, amiért félrelépne, még akkor is, ha egyébként tőle teljesen távol áll a dolog.

Hirdetés

Egy riporter most ennek a kiderítésére szánta rá magát és leszólítva az utca emberét odasétált egy párhoz, majd nekikszegezte a kérdést:

Mennyiért csalnátok meg egymást?

A lány kis gondolkodás után némi zavarral annyit felel: sokért.

Itt jön a csavar, ugyanis ez egy reakcióvideó és a feltöltő kommentálja is a választ, először igen nagy megdöbbenéssel:

Ez aztán az összeg. Sok. Hmmm. Ez nem néz ki jól, haver.

Ezután a pár férfi tagjához fordul és a kérdés ugyanez, azonban mindezt már úgy, hogy a férfi tudja, lenne az az összeg, amiért a barátnője megtenné. Ő mégis ezt válaszolja:

Nincs az a pénz.

Hirdetés

A feltöltő megdöbben a srác csodálatos válaszán. Majd a riporter ismét a lányhoz fordul egy kis pontosításért, hogy mennyi is az annyi.

Végül elhangzik a válasz:

10000 Dollár.

A kommentátor megjegyzi azt is, hogy nem adja túl drágán a dolgot, nagyjából 6 havi bérleti díjra datálja az aktus árát. (Ez egyébként forintra átszámolva 3,3 millió forint, szóval azért jó drága lakbér lenne.)

A riporter ismét a férfihoz fordul és újra felteszi neki a kérdés.

Hogy mit válaszolt, azt a lenti videóban nézhetitek meg:

@maximbadyofficialHow much money would it take

♬ original sound – Maximbady

A videó alatt egyébként sokan felháborodtak, azonban ne felejtsük el, hogy ezek elméleti kérdések. Simán lehet az is, hogy a lány már fogyasztott egy kis alkoholt, olyankor pedig a legnagyobb jóindulattal is tud csacsiságokat beszélni az ember. A kommentelők szétszedték, sokan nevettek, sokan pedig arra buzdították a srácot, hogy meneküljön.

Hirdetés

Az ilyen reakcióvideóknál egyébként az sem elhanyagolható tényező, hogy amikor az embernek hirtelen nekiszegeznek egy kérdést, vagy váratlanul megszólítják akkor az első döbbenettől nem is feltétlen azt mondja, amit egy kis gondolkodás után, de még az is elképzelhető, hogy csak meg akarta leckéztetni a fiút egy kisebb összeveszés után és pont kapóra jött ez a kérdés.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés