Ezt a pelikánt társai elhagyták- Figyeld mi történik amikor egy ember vigyáz rá. Csodálatos!
Hirdetés
Egy viharban a pelikán elvesztette társait. Jó szándékú emberek, egy szafari tábor személyzete segített neki megmenekülni. Nagy szeretettel gondozták, a tábor volt a második otthona. Elnevezték Bigbirdnek. A tábor lakói segítettek neki abban, hogy visszatérjen a természetes környezetébe. Jeffrey minden reggel elvitte magával halászni. Megtanított neki mindent amit tudni kell a halászatról, hiszen ez az előfeltétele a madár túlélésének. Nagyon szoros barátság alakult ki köztük. Kajakkal utaztak, szárnyait mozgatni, szétteríteni tudta, csőrét a víz alatt tartva megpróbált halat fogni. Több sikertelen próbálkozás után végre egyedül szerzett magának élelmet, ezzel biztosítva lett a túlélése. A legnagyobb problémát a magány jelentette a madár számára, hiszen ő korábban a csoportos repüléshez és élelemszerzéshez volt hozzászokva.
Hirdetés
Ezeket se hagyd ki! :)
-
Videón a drámai pillanat, ahogy az ütközés után a mélybe zuhan az autó a Váci útnál
-
Rákos beteg Rubint Réka, paróka nélkül lépett a kamera elé
-
Elszabadultak az indulatok a Blahán: kiszállt, majd ütni kezdte a BMW sofőrjét
-
Meglepő jelenet: az ablakon át szökött meg egy nő a rendőrök elől
-
Eddig nem látott videó került elő az amerikai légi tragédiáról – 67 ember halt meg
-
Ritka felvételek készültek a világ egyik legrejtélyesebb macskájáról

