Ezt üzente mindenkinek a gyászoló Schobert Norbi! Kőkeményen fogalmazott, nem véletlenül!

Hirdetés

Nem túlzás azt állítani, hogy az egész országot megrázta olimpiai bajnokunk, Csollány Szilveszter halála. A csodálatos tornász ötvenkét napig küzdött hősiesen a kórral, de élete legnagyobb csatáját elveszítette. „Szilas”, a „Gyűrűk ura”, ahogy sokan becézték, mindössze 51 éves volt.

Hirdetés

Csollány azok közé tartozott, akik cseppet sem tartottak a betegségtől. A Facebook-oldalán több oltásellenes posztot megosztott, ám mivel Ausztriában dolgozott, egy kis klubnál volt edző, s megkövetelték tőle a védettséget, beoltatta magát. A család ismerőse, dr. Letoha Tamás kutatóorvos hozta nyilvánosságra, hogy egydózisú vektorvakcinát, Janssent kapott. Ám sajnos túl későn, már nem tudott kalakulni a védettség a szervezetében. November elején megfertőződött, két hét után annyira rosszul lett, hogy mentővel Sopronból az egyik budapesti kórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították, s azóta ott kezelték. Az állapotáról semmit sem közölt a család, csupán annyit lehetett tudni, hogy az állapota válságos. Speciális lélegeztetőgépre kötötték. „A Korányiban az ország legjobb koronvírus-orvosai kezelik, Magyarország legkiválóbb doktorai vigyáznak rá” – írta a közösségi oldalán dr. Letoha, aki remélte, sikerül megmenteni a sportoló életét, akinek erős szervezete legyőzi a támadást.

Hirdetés

Schobert Norbi is részvétét fejezte ki Szilveszter családjának, sőt az egész nemzetnek, s a fentiek fényében hívta fel mindenki figyelmét, ez a betegség nagyon komoly fenyegetést jelent mindannyiunk számára.

“Őszinte részvétem a Családnak, a Nemzetnek! A Covid nem vicc. Halálos katasztrófa minden családban. Én tudom…” – írta a Norbi Update Facebook-oldalán Schobert Norbi, akinek halt már meg ismerőse a koronavírus következtében.

Hirdetés

Hozzászólások: