Faképnél hagyta felesége Pataky Attilát

Hirdetés

Fotó: Pozsonyi Zita

Pataky Attilát és feleségét, Orsit annak idején a spiritualitásuk sodorta egy mederbe. Az Edda frontembere az­óta mindig hangoztatja, mennyire hálás szerelmének azért, hogy napról napra jobb és türelmesebb ember lesz mellette. Nos, éppen ez a türelem foszlott semmivé alig két nappal a 70. születésnapja előtt, amikor is előtört belőle a már régen eltemetett zöld szemű szörny – írja a Bors.

– Arra lettem figyelmes, hogy Orsi egyre többször áll fel mellőlem akár egy beszélgetés közepén is azért, hogy félrevonulva telefonáljon. Ez így ment napokig. Egyszer arra hivatkozott, hogy valamit fennhagyott az irodában és felment. Én figyelni kezdtem és hallottam, hogy valakivel nagyon csacsog – kezdte a LifeTV-n vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén Pataky, akinek ekkor elszállt az agya.

Hirdetés

– Megszólalt bennem a régi, vasgyári Pataky: Várjál már öcsém! Mi folyik itt? Amikor Orsi visszatért, belekezdtem a monológomba: vegyél már be engem is a dologba, legalább hadd legyek én a harmadik! Elkezdtem Pataky módon hisztizni. Egy ponton az arca megkeményedett és halkan csak ennyit mondott: most valamit nagyon elrontottál… – idézte fel az énekes Hajdú Péternek.

Pataky Attila arra ocsúdott, hogy felesége könnyes szemmel, magába roskadva ül a kanapén. Ekkor próbált ugyan visszakozni, de már nem volt visszaút.

– Csak annyit mondott, hogy neki most döntenie kell és ehhez el kell mennie. Bevallom, összeomlottam – mondta a LifeTV stúdiójában az Edda frontembere, akit szó szerint otthagyott a felesége. Ez volt a házasságuk mélypontja, akár válás is lehetett volna belőle.

– Úgy éreztem, hogy nekem végem van. Amikor órákkal később hazaért, már békés hangulatban volt, de éreztem a szomorúságát. Két nappal később pedig mindent megértettem – emlékezett vissza Pataky.

Hirdetés

– Amikor kanyarodtam a kocsibeállóra, 40 ember állt a garázs előtt. A legjobb barátaim voltak azok, akik eljöttek, hogy felköszöntsenek. Akkor értettem meg, ezt a meglepetést szervezte nekem heteken át. Soha életemben nem szégyelltem magam annyira, mint akkor. Egy életre megtanultam a leckét, amit Or­sitól kaptam… – magyarázta könnyeivel küzdve Hajdú Péternek a legendás rocker.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés