Falusi Mariann megmutatta lélegzetelállító kertjét!

Hirdetés

Fotó: Youtube

Falusi Mariann több mint három évtizede az ország egyik legnépszerűbb énekesnője. 1988-ban alakította meg a Pa-Dö-Dö együttest Lang Györgyivel, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

Hirdetés

Kevesen tudják róla, hogy 1977–1980 között elvégezte a Konzervatóriumot, majd 1979–1983 között a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult. Zenei karrierje már korán beindult, hiszen 1983-ban a “Ki mit tud?” győztese lett dzsesszénekes kategóriában. Ezt követően 1983–1985 között a Stúdium Dixieland szólóénekese volt.

Nemzetközi sikerei sem maradtak el: 1985-ben Kubában fesztiválgyőztes lett, majd 1986-ban Mongóliában is elnyerte ezt a címet. Színpadi karrierje során 1985–1988 között a Vígszínházban szerepelt.

Mariann a Story magazinnak mesélt arról, hogy miért nem lett soha gyermeke: „Nem szenvedtem attól, hogy nem lettem anya. Sőt nem is akartam az lenni. Az anyukám viszont szeretett volna nagymama lenni, többször is elmondta, mennyire vágyik egy unokára, és hogyan kényeztetné őt. De mivel Anyucikám érzelmileg is intelligens ember, nem nyaggatott, hogy szüljek. Elfogadta, hogy az unokázás kimarad az életéből” – vallotta be őszintén az énekesnő.

Hirdetés

Szabadidejét Mariann szívesen tölti kertjében, amelyet káprázatosan szépen gondoz. A kertészkedés iránti szenvedélye is hozzájárul ahhoz, hogy mindig harmóniában és békében érezze magát.

Íme egy videó róla, amit már közel 150 ezren tekintettek meg:

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés