Hatalmas robbanás rázta meg a floridai űrbázist, veszélybe kerülhet a 2028-ra tervezett amerikai holdraszállás
Hirdetés

Fotó: Youtube/Spaceflight Now
Felrobbant Jeff Bezos rakétája
Jeff Bezos űrvállalata történetének egyik legsúlyosabb kudarcát szenvedte el, amikor a floridai Cape Canaveral űrbázison hatalmas robbanás semmisítette meg a Blue Origin New Glenn rakétáját. A döbbenetes erejű detonáció nemcsak a több milliárd dolláros rakétát pusztította el, hanem komoly kérdéseket vetett fel az amerikai holdprogram jövőjével kapcsolatban is.
A New Glenn éppen egy földi hajtóműpróbán vett részt, amely a következő küldetés előkészítését szolgálta volna. A rakéta néhány héten belül 48 Amazon-műholdat vitt volna az űrbe, ehelyett azonban egyetlen pillanat alatt lángtengerré változott az indítóállás.
A robbanás olyan erejű volt, hogy a Blue Origin jelenlegi egyetlen működő kilövőállása, az LC–36A is súlyosan megrongálódott. A helyreállítás akár több mint egy évig is eltarthat, ami komoly visszaesést jelenthet a cég számára.
Az első információk szerint a probléma a rakéta alsó részében, a hét hajtóművet tartalmazó szekcióban kezdődhetett. A pontos okokat még vizsgálják, de az már most látszik, hogy az eset hosszú időre meghatározhatja a Blue Origin jövőjét.
Jeff Bezos nem sokkal később az X-en reagált a történtekre.
„Minden munkatársunk biztonságban van. Egyelőre túl korai még megmondani, hogy mi volt a kiváltó ok, de már dolgozunk azon, hogy feltárjuk.”
A milliárdos azt is világossá tette, hogy nem adják fel.
„Nagyon húzós nap volt, de újjáépítünk mindent, amit kell, és visszatérünk a repüléshez. Megéri”.
A bejegyzésre Elon Musk is reagált. A SpaceX vezetője a „nehézségeken át a csillagokig” jelentésű latin mondással, az „Ad astra per aspera” idézettel üzent Bezosnak, és reményét fejezte ki, hogy a Blue Origin hamarosan újra indíthat rakétákat.
A robbanás különösen rosszkor jött. A NASA néhány nappal korábban jelentette be, hogy a Blue Origin fontos szerepet kap a Hold déli pólusára tervezett küldetésekben. A cég még idén egy holdi leszállóegységet akart útnak indítani, később pedig a New Glenn továbbfejlesztett változata segíthette volna az amerikai űrhajósok visszatérését a Hold felszínére.
Most azonban minden bizonytalanná vált.
Miközben Bezos cége a károk felmérésével foglalkozik, legnagyobb riválisa, a SpaceX továbbra is versenyben marad a NASA holdprogramjáért. Bár Musk vállalatának Starship rakétája sem problémamentes, a mostani katasztrófa után egyértelműen előnyösebb helyzetbe került.
A NASA korábban azt közölte, hogy a SpaceX és a Blue Origin közül végül az a vállalat viheti a Holdra az amerikai űrhajósokat, amelyik előbb készül el a működő rendszerével.
A péntek hajnali robbanás után sokan már arról beszélnek, hogy ez a verseny jelentősen átrendeződhet. Egyes szakértők szerint az sem kizárt, hogy a tervezett 2028-as holdraszállás újabb csúszást szenved, miközben Kína is egyre közelebb kerül saját holdprogramjának megvalósításához.
Hirdetés

