Fenyvesi Péter kórházba került, és leírta az átélt élményeit a Magyar Egészségügyben. Erről miért nem beszél senki?

Hirdetés

Választások előtt egy sztorival szeretnék készülni mindenkinek, ha valaki még bizonytalan lenne. Nos vasárnap este eltörtem a lábam. Ez van, balesetek történnek, rosszul léptem és szerencsétlenül érkeztem. A Legjobbakkal is megesik, hát még akkor velem.

Hirdetés

Nem mentem rögtön korházba, fájt fájt, de nem tudtam hogy eltört és haza tudtam még csoszogni, gondoltam hátha reggelre jobb lesz. No reggel viszont nem tudtam már ráállni se, szóval akkor eldőlt, irány a kórház. Itt lakom Budapesten a 11. kerületben, van tartózkodási helyem bejelentve, ide tartozó legnagyobb kórház tudomásom szerint a Szent Imre kórház a Bikás parknál.

Na hát akkor 11 óra van, hívtam egy taxit, gondoltam, nem terhelem az amúgy is túlterhelt egészségügyet, nem árt nekem az a pár ezer forint. No taxiban eszembe is jutott, hogy nem tettem maszkot. Kedves taxis hölgy mondta hogy most nem tud adni, pedig szokott lenni nála tartalék, de gondoltam egy kórházban majdcsak megoldjak ezt.

Hirdetés

Beugráltam fél lábon a recepcióra, rögtön azzal kezdik hogy miért nincs maszkom, de ennél meg gyorsabban el is küldtek, hogy engem itt nem fognak kezelni, nincs traumatológia, maszkot meg vehetek az út túloldalán a gyógyszertárban. Nem nagyon akartam elfogadni, hogy innen tovább kell mennem, úgy hogy menni nem tudok, szóval felhívtam a Szent Imre sürgősségi osztályát. A telefon túl végén újra elmondták, hogy nem tudnak képet csinálni a lábamról, menjek a Szent Jánosba a Széll Kálmán téren, vagy a Móriczon van a Szent Kristóf sebészete ott is tudnak képet csinálni es begipszelni ha kell. A Szent Imrét itt el kellett engednem, szóval gondoltam legalább a busz ajtótól ajtóig visz a Szent Kristófhoz szóval erre esett a választásom.

Oda is értem délre, ahol mondták, hogy este 7re tudnak adni időpontot vagy 2től lesz a rendelés, majd húzzak sorszámot es várjam ki a sorom. Mivel már ott voltam, gondoltam kivárom azt a 2 órát, inkább mint csoszogjak a városban még céltalanul. 3 korul be is hívtak, megkaptam a beutalót röntgenre. Ott viszonylag gyorsan bejutottam, lefényképeztek, megkaptam a leletem, rajta hogy tört a lábfejem.

Hirdetés

Yay, akkor mehetek vissza az orvoshoz hogy mondjon valamit. Visszacsoszogtam, majd röpke másfél órát ültem megint a váróban mire végre újra behívtak. Ott az orvos annyit mondott hogy menjek át a Szent János traumatológiára ezzel, mert ő nem ért hozzá és lehet, hogy műteni is kell. Visszaküldött a doki a röntgenre, hogy kérjem ki a CD-m, amit vigyek át a másik helyre. Ekkor már szerencsére nem egyedül (ezer köszi Marci Metzing hogy jöttél, nem tudom mit csináltam volna nélküled) átkocsikáztunk a városon a 6 órási dugóban, hogy odaérjünk a 3. kórházba.

Beülve voltak kb 4-5-en előttem, reméltem ez gyors lemegy. Na hát több mint egy órát várva elkezdtem falatozni egy kis szendvicset, mivel nem nagyon tudtam még aznap bármit enni. Ekkor vették el a papírom, és le lettem szidva, hogy ha lehet hogy műtenek, akkor nem ehetek semmit előtte. Aztán még 2 órát várva be is hívtak amikor az orvos 5 percet beszélt velem, mondta, hogy ezt műteni nem kell, elküldött gipszre és egy hét múlva kontroll. Még egy kicsit várni kellett hogy gipszeljenek de este 11 órára már haza is értem.

Hihetetlen, hogy 12 órát kellett eltöltenem úgy, hogy összesen 15-30 percet foglalkozott szakember a lábammal.

Hihetetlen, hogy 3 budapesti kórházat kellett megjárnom, hogy valaki ellásson, el se merem képzelni, mi lehet vidéki kórházakban, ahol még kevesebb a pénz.

Hirdetés

Hihetetlen, hogy 3 budapesti kórházat kellett megjárnom és egyikben se volt igazából különb a helyzet.

Hihetetlen, hogy nincs röntgen egy sürgősségin.

Hihetetlen, hogy egész Budán egy orvos látja el hétfő este az összes beteget akinek traumatológiára kell mennie.

Hihetetlen, hogy 2022-ben CD-t kell a betegnek vinnie egyik kórházból a másikba, hogy véleményezze azt egy másik orvos.

Hihetetlen hogy amikor ennyi pénzt költ el a kormány mindenre, akkor az egészségügy valahogy kimaradt belőle.

Hihetetlen, hogy egy 12 éve hatalmon lévő kormány azzal “kampányol” hogy ez mind Gyurcsány hibája.

Hirdetés

Hihetetlen, hogy vannak emberek, azt mondják és vannak emberek, akik elhiszik, hogy minden rendben van az országban, mert nem, nincs rendben. Nincs rendben hogy öreg néniknek ugyanezt végig kellett zongorázni egyedül, kórházról kórházra menni, amikor járni nem tudnak. Nincs rendben, hogy a néni aki leesett a létráról, órákat várnia kell és már pánikrohamot kapott, hogy visszetegyék a csuklóját. Nincs rendben hogy szegény kimerült orvosnak egész műszak alatt fel alá kell rohannia és közben ideges betegek beszólásait kell hallgatnia.

Szóval erről is szavazunk most vasárnap, minősítjük az elmúlt 12 év munkáját. Köszi hogy végigolvastad, a képen már otthon, épségben, vigyázzatok magatokra! 🙂

Hirdetés

Hozzászólások: