Forgács Gábor drámai vallomása : Meg sem fordult a fejemben ,hogy rákos lehetek ,kórházban…
Hirdetés
Hosszú hetek óta kórházban van Forgács Gábor (72)! A népszerű színművészt március végén áttétes prosztatarákkal diagnosztizálták, kemoterápián és több műtéten is átesett. Forgács bizakodó, de a fizikai fájdalmak mellett lelkileg is rettenetesen nehezen éli meg a mindennapokat, a járványügyi helyzet miatt ugyanis nem látogathatják a szerettei a kórházban- írja a Blikk
– Minden évben rendszeresen elmentem orvosi ellenőrzésre, a legutóbbin is azt mondták, minden rendben. Aztán tavasszal egyszer csak észrevettem, hogy valami nem stimmel, őszintén elmondom: véreset pisiltem. Eljöttem a kórházba, ahol közölték, nagy a baj… Áttétem is van hólyagban, mirigyekben, prosztatában. Ezeket azóta mind ki is vették már – sóhajtott Forgács, aki őszintén mesélt a Blikknek arról, hogy ugyan alapvetően a humor, a mosoly és az optimista életszemlélet jellemzi, az elmúlt hetek alaposan megtörték.
Hirdetés
– Nehezen viselem. Sokan szokták mondani, hogy az ember bevonzza a rosszat, de én nem tudom, miért lett volna az én esetemben így, hiszen soha az életemben nem beszéltem erről, meg sem fordult a fejemben, hogy rákos lehetek. Éppen ezért volt rettentően nehéz, amikor közölték a vizsgálatok eredményét. Az ember mindig abból indul ki, hogy ilyesmi csak mással történik – emlékezett vissza szomorúan Forgács Gábor arra a bizonyos pillanatra, amikor először kapta meg a szörnyű diagnózist.
Persze, azonnal alávetette magát mindennek, amit az orvosai javasoltak, elkezdte a kemoterápiát és két műtétje is volt, a második nemrégiben, amely azonban nem ment zökkenőmentesen.
– Volt némi komplikáció, akkor nem volt biztos, hogy a halál elől futok, vagy a halál felé… Most még kórházban vagyok, várok arra, hogy kiderüljön, hogyan tovább, mi a következő lépés. Mindent hajlandó vagyok megtenni, mert szeretnék még élni egy darabig, de bevallom, vannak olyan pillanatok, amikor az orvosok, ápolók jobban harcolnak értem, mint én saját magamért. Szerencsére nagyon jó kezekben vagyok – vallotta be fáradt hangon Forgács Gábor, akinek a legnehezebb, hogy nem látogathatják a szerettei. – A jelenlegi járványügyi helyzetben nem jöhet be sem a párom, sem a lányom és az unokáim. De mindennap beszélek velük, és ez sokat segít.
Hirdetés
A prosztatadaganat a férfiak egyik leggyakoribb rákos megbetegedése, gyógyításának esélye annál jobb, minél hamarabb észreveszik – mondta lapunk megkeresésére a Blikk orvos szakértője.
A hetven feletti férfiak felének van problémája a prosztatájával, és sajnos a rákos megbetegedés is gyakori. Ha már beütött a baj, akkor a kemoterápia és az esetleges sugárkezelés mellett a legfontosabb, hogy el kell távolítani a daganatos sejteket, és természetesen azt is meg kell vizsgálni, hogy egyéb helyeken, mint a tüdő vagy a csontok, képződött-e áttét – mondta dr. Kóczán István.
Forrás: blikk.hu
Hirdetés