Fotókon Győrfi Pál lányai, Alíz és Lilla – Egyik szebb, mint a másik

Hirdetés

A világjárvány aztán mindent felborított, az édesanyjuk számítógépen otthonról dolgozik, és közben tanul a gyerekeivel, míg az OMSZ szóvivője fontos szerepet tölt be a vírus elleni védelemben és tájékoztatásban – mesélte Győrfi Pál a Story magazinnak.

Hirdetés

Azt mondta, büszke a feleségére, nagyon jól helytáll ebben a különleges helyzetben. Nem könnyű a gyerekekkel, akikkel meg kell értetni, hogy hiába vannak otthon, tanulniuk kell, emellett a mozgásigényüket is ki kell valahogy elégíteni.

– A két lány ritmikus gimnasztikázik, most Adrival tornáznak a nappaliban, Ádámmal mi pedig ott focizunk. Sakkozom is vele, hogy abból se essen ki, de nemcsak velem játszik, hanem számítógépen is. Igyekszem kivenni a részem az itthoni dolgokból, amikor csak tudok, hazajövök segíteni, de mindennap bent kell lennem a mentőknél is. Adri és a három gyerek nem mozdul ki otthonról, én pedig betartok minden olyan szabályt, amit másoknak is javasolok – árulta el.

Hirdetés

Hirdetés

Hozzászólások: