Frei Tamás a tegnapi nagy terasznyitás kapcsán: Örüljünk vagy aggódjunk…?

Tamás jegyzete a tegnapi nagy terasznyitás kapcsán:
“A szabadság pillanata – ezt éreztem tegnap délután Budapest belvárosában biciklizve. Sütött a nap, gyönyörű idő volt, gondoltam megnézem, mi is történik a teraszainkon. A Cafe Frei budapesti kávéházai amúgy – vendégeink ezt pontosan tudják – alapvetően nem teraszos helyek (hanem irodaházak, bevásárlóközpontok), úgyhogy a tegnapi „nyitás” minket sajnos egyelőre nem igazán érintett. Rajtunk nem sokat segített. De azért volt néhány terasz, néhány „szabadsághely” a mi hálózatunkon belül is, főleg vidéken.

Úgyhogy amikor megláttam a hömpölygő tömeget, az éttermek, kocsmák, italbárok zsúfolt teraszait, akkor alapvetően nem magunk miatt örültem, hanem a magyar vendéglátás, a kollégák, a szakma, egy egész ágazat összes gondját átérezve, miattuk, értük, velük együtt voltam vidám.
Szinte morbid a hasonlat, de ha már épp ezen a héten ért véget Amerikában a George Floyd megölésével vádolt rendőr pere, akkor annak az ügynek az elhíresült mondata (többes szám első személyben) a magyar vendéglátásra is vonatkozhatott volna: „nem kapunk levegőt!”
Hát most kicsit kaptunk…
A fotót a budapesti ifjúság egyik kedvenc helyén, a Bálna teraszánál készítettem. Amerre bicikliztem, mindenhol hömpölygött a tömeg, jegyzem meg, főleg fiatalok. Ültek a földön, füvön, parkokban, járdán, teraszokon, sétáltak, bicikliztek (ők is), szabadok voltak, levegőt vettek, friss tavaszit. Beszippantottuk a visszakapott életünket.
Ahogy viszont telt az idő, ahogy mentem a város egyik pontjáról a másikra, érett bennem a gondolat, és aztán ettől egyre kevésbé tudtam szabadulni: csak nehogy túl mély legyen ez a levegővétel. Nehogy túl korai legyen! Mert a tömeget látva valahol ott bujkált bennem a félelem, erősödött az ijedtség, hogy mintha a „terasznyitás” sokak, százezrek, talán milliók számára azt jelentette volna, azt jelentené Magyarországon, hogy vége. Hogy itt a vége! Hogy ez nem csak egy fontos és nagy lépés a normális életünk visszakapása felé, hanem tényleg vége, visszakaptuk, tegnaptól szabadság!

Maszkot alig láttam ugyanis tegnap délután, és nem csak a teraszokon, evés és ivás közben. Az asztalok között nem volt távolság (nézzék a fotót), szabadság volt mindenhol, régi élet, napsütés, levegővétel.
Nem szeretnék persze ünneprontó lenni, de azért (ezt ne felejtsük) tegnap (is) arra ébredtünk, hogy 212-en haltak meg Magyarországon koronavírusban. Lakosságarányosan ez sajnos még mindig az egyik legrosszabb szám a világon. Miközben a járványt megfékező átoltottságtól (akármilyen jól is áll Magyarország másokhoz képest) még nagyon messze vagyunk. És az oltási szándék is „nagyon messze van” attól a szinttől, ami ahhoz kell, kellene, hogy tényleg vége legyen ennek a lassan egy éve tartó életképtelen, képtelen életünknek.
Szóval éljen a szabadság – de szerintem ésszel, megfontoltan, óvatosan, és mértékkel! Hogy meg is maradjon…”