Futás közben meghalt Horányi Zsuzsa
Hirdetés
A Kelet-Magyarország egykori kollégája egy vasárnapi futóversenyen esett össze, és már nem tudták megmenteni az életét.
Vasárnap, egy futóversenyen meghalt Horányi Zsuzsa, a Kelet-Magyarország egykori kollégája, a Mozaik Med futóedzője és futónagykövete.
A szon.hu úgy tudja, hogy Zsuzsa egy, számára „sprinttávnak” számító öt kilométeren indult, de futás közben rosszul lett, és hiába érkezett gyorsan a segítség, az életét már nem tudták megmenteni.
Halálhírét lánya közölte a Facebookon.
„Kedves Rokonok, Barátok, Ismerősök! Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk a mai napon váratlanul elhunyt. Utolsó perceiben azt csinálta, amit a legjobban szeretett, futás közben, egy futóverseny közben megállt a szíve, és összeesett.”
A gyászhírről beszámolt a Mozaik Med is, amelynek Horányi Zsuzsa nyíregyházi futóedzője, futónagykövete volt. Mint írták, Zsuzsa a város sportéletében is állandó szerepet játszott, és igazi szerelme volt az atlétika.
„A holnapi közösségi futáson közösen 1-1 szál gyertyával emlékezünk rá a Bujtosi-tónál 18:00-kor” – tették hozzá.
Horányi Zsuzsa korábban teljesítette a világ leghíresebb maratoni távjait.
Volt ifjúsági válogatott atléta, a 2010-ben megrendezett atlétikai masters Európa-bajnokságon pedig bronzérmes lett a 2000 méteres akadályfutásban.
Hirdetés