Gólyahír! Megszületett Radics Gigi kislánya! <3
Hirdetés
Gólyahír! Megszületett Radics Gigi kislánya!
Radics Gigi május elején jelentette be, hogy kisbabát vár új párjától. Az énekesnő és szobrász párja másfél éve alkotnak egy párt, és egyelőre nem tervezték a gyereket, de nagyon örülnek, hogy így alakult. „
A Story magazin Facebook-oldalán megjelent egyik friss videóból pedig az is kiderült, hogy a pár kislánya, Bella már meg is született, akit császármetszéssel hoztak a világra.
Hirdetés
KEZDETEK:
Radics Georgina 1996. augusztus 17-én született Endrefalván. Már egészen kiskorától fogva énekesnő szeretett volna lenni. Nyolc éves volt, mikor édesapja egy zenekart szervezett neki, amellyel az országot járták és fellépéseket szerveztek. Tízéves korában készült el első saját dala a Suli után, amihez klipet is forgattak.
KARRIER2008-ban jelentkezett először a Megasztár 4. szériájába, de ott csak a legjobb 200-ig jutott el, majd a Megasztár 5-ben a legjobb 20-ban volt. 2011-ben megjelent Most miért félsz című kislemeze, majd még ezév őszén ismét szerencsét próbált a Megasztár 6-ban. Május 25-én hatalmas szavazati többséggel megnyerte a versenyt Szakos Andreát maga mögé utasítva. A döntőben az eddigi győztesek és az amerikai sztár, Flo Rida is fellépett vele.
Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt rá és egy svájci kiruccanás során élőben hallgatta meg a lányt énekelni, majd elhívta a Montreux Jazz Fesztiválra. A világhírű producer a világ 5 legjobb hangja közé sorolta Gigit. 2012 nyarán új albumának több dalát is Los Angelesben rögzítették, sőt az albumvezető dal videóklipjét, a Vadonatúj érzés/Daydream-et is itt forgatták. Az albumra olyan előadók írtak dalokat, mint Kelemen Huba, Pascal Guyon és Jack David Elliot, de magyar zeneszerzőtől származó dal is található rajta, köztük Malek Miklóstól is. 2012. november 12-én jelent meg az album Vadonatúj érzés néven, mostanra már aranylemez minősítést szerzett. Az album első kislemeze, a Vadonatúj érzés/Daydream 10 héten át vezette a hivatalos magyar Rádiós Top 40 listát, amely egy magyar előadó esetében eddig egyedülálló eredmény. 2013-ban még két kislemez jelent meg az albumról, az Úgy fáj/Over You, valamint a Mire vársz.
Hirdetés
2013. januárjában A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe került be Úgy fáj című dalával. Számos külföldi felkérése volt, így a 2013 augusztus 8-án megrendezett Milánói Szimfonikus Zenekar cseh karmestere is meghívta rock dalokat énekelni, amellyel óriási sikert aratott, hisz négyszer tapsolták vissza. Előadott Pink Floyd, AC/DC és Queen dalokat is. Még ebben az évben Wolf Kati és Oroszlán Szonja közreműködésével kiadta a A szív dala című dalt. 2014-ben ismét bekerült a A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe, ezúttal Catch Me című dalával, de ismét nem ő képviselte hazánkat. Ebben az évben A Játékkészítő című zenés akciómesének a betétdalát énekelte fel Bereczki Zolival, Király Lindával és Király Viktorral. Az Álmodd meg a csodát! országszerte több tucatnyi rádióban felcsendült. 2015-ben Gigi színházi babérokra tört, ugyanis az István a Király legújabb verziójában ő alakíthatta Koppány lányát Feke Pál és Varga Miklós oldalán.
2016-ban két új számot és videót adott ki, az első dal, az Illuminate, amelyet Mr. Vasovskival együtt készített. A dal nagy sikert aratott, mind a zenei rádiók és csatornák is előszeretettel játszották. 2016 másik megjelenése a Take it in című dal volt, amelyet ugyancsak Amerikában rögzítettek. A motiváló, pozitív csengésű dal arra biztatja a hallgatókat, hogy sose adják fel az álmaikat. Ebben az évben az 1956-os emlékév hivatalos dalában is közreműködött olyan előadókkal, mint Vastag Csaba, Caramel, Tompos Kátya és Csányi Sándor. Év végén megjelent a Végtelen hajó című dala, melynek angol nyelvű verziójával, a See It Through-val ismét bejutott A Dal 2017 eurovíziós nemzeti dalválasztó show válogatójába.
2017-ben ő váltja Tóth Gabit az X-Faktorban, így ByeAlex, Puskás Peti és Gáspár Laci mellett ő lesz a negyedik mentor.
KEDVENCEI* állat: kutya* szín: rózsaszín, fekete* színész: Eddie Murphy* zenei műfaj: R’n’B, pop, gospel* dal: Beyoncé: Love On Top* előadó: Beyoncé, Michael Jackson, Whitney Houston
ÉRDEKESSÉGEK- egyszer szeretne együtt énekelni Beyoncé-val- mottója: “A becsület fontosabb minden pénznél.”
DÍJAK2013: BRAVO OTTO – Az év videoklipje (Vadonatúj érzés)2013: BRAVO OTTO – Az év női előadója2013: VIVA Comet – Legjobb női előadó2014: BRAVO OTTO – Az év női előadója
Hirdetés