Gombos Edina 5 éve költözött Amerikába családjával – Ezzel foglalkozik Floridában

Hirdetés

Gombos Edina és családja számára nehéz volt az újrakezdés Floridában, de egy pillanatig sem bánták meg.

Gombos Edina bő tíz évig a Sláger Rádió hírszerkesztő-hírolvasójaként volt ismert, 2002-ben pedig televíziós műsorvezetőként is megszerette az ország, a TV2-nél több mint tíz évig vezetett műsorokat.

Hirdetés

2015 elején még láthattuk a képernyőn, márciusában megszületett kisfia, Matteo, majd júliusban felkerekedett férjével, illetve két gyermekükkel, és maguk mögött hagyva magyarországi életüket, az Amerikai Egyesült Államokba költöztek.Gombos Edina Floridában él öt éve Floridában kezdtek új életet, ami nem volt egyszerű egy négy hónapos babával és egy iskolakezdés előtt álló hatéves kislánnyal. Eladták magyarországi házukat, a bútoraikat, és három bőrönddel repülőre szálltak. Gombos Edina posztjában azt írta, bármilyen nehéz is volt az újrakezdés, nem bánták meg egy pillanatig sem, és jókor, jó időben hozták meg a döntést, mert ma már nem biztos, hogy lenne merszük hozzá.

Hirdetés

A 24.hu internetes oldalnak is azt mondta májusban, hogy biztosan vannak dolgok, amik jobbak Magyarországon, de összességében csak nyertek a Floridába költözéssel. – Szabadabban, boldogabban, kevesebb feszültséggel, aggodalmaskodással élünk. Rengeteget fejlődtünk, máshogy gondolkodunk, nyitottabbak lettünk, kaptunk egy más kultúrát, nyelvet, látásmódot. Mentalitást váltottunk. Sok pozitívuma tud lenni egy ilyen költözésnek.

Férje, Alberto IT-szakemberként dolgozik, Gombos Edina pedig kommunikációs szakemberként. Amerikai életükről először a Facebook-oldalán számolt be, majd 2019 októberében elindította Itt van Amerika! című YouTube-csatornájukat.

Hirdetés

– Soha nem titkoltam, hogy saját médiavállalkozásom van. Cégek médiamegjelenéseit, kommunikációit támogatom, segítem. Az ügyfeleim között magyarok is vannak, köztük egy olyan kétfős óceánmentő csapat, ami a legjelentősebb környezeti katasztrófára kínál majd megoldást. Velük közösen most azon dolgozom, hogy a világ megismerje a találmányukat és a projektjüket, a Poseidont – osztotta meg a hírportállal.

Forrás: femina.hu


Hirdetés

Hozzászólások: