Grizzly medve támadt egy fiúra – Birkózó barátja mentette meg az életét

A négyfős társaság – Kendell Cummings, Brady Lowry, August Harrison és Orrin Jackson – egy szombat délutánon indult el agancsgyűjtésre.

A túra közben medveürüléket észleltek, de nem sokkal később már maga az állat jelent meg. A grizzly hirtelen támadt Brady Lowryra, megragadta a karját és rázni kezdte, amitől az eltört. Lowry magzatpózba húzta össze magát, de a támadás nem állt meg. Elmondása szerint a medve „haraptam a hátamat, a fenekemet és a vállamat”.

Kendell Cummings ekkor azonnal cselekedett. Kiabálni kezdett, tárgyakat dobált a medvére, majd a bundáját próbálta megragadni, hogy lehúzza barátjáról. Amikor ez sem hozott eredményt, felugrott a medve hátára, és kétségbeesetten próbálta elengedésre bírni. A beszámolók szerint „megragadta a fülénél, és teljes erőből meghúzta”.

Cummings később így beszélt a kórházi ágyáról:
„Nem akartam elveszíteni a barátomat. Nagyon durva volt. Egy hatalmas medve volt rajta. Elfuthattam volna, és talán elvesztem volna a barátomat, vagy megpróbálhattam leszedni róla és megmenteni.”

A grizzly ekkor Cummings ellen fordult. A nagy testű állat könyörtelenül marcangolta a karjait és a fejét. Rövid időre abbamaradt a támadás, majd a medve visszatért egy második rohamra is. Ezek után váratlanul elvonult.

Lowry eközben azt hitte, barátja meghalt. Saját sérülései ellenére felkapaszkodott egy gerincre, hogy térerőt találjon, és felhívhassa a segélyhívót. Később így nyilatkozott:
„Egyértelműen megmentette az életemet. Ha nem lett volna ott, ha egyedül lettem volna, nem jutottam volna le arról a hegyről.”

A két másik csapattárs, August Harrison és Orrin Jackson később talált rá Cummingsre. A mentés rendkívül nehéz volt. Időnként vitték, időnként saját lábán haladt. A lefelé vezető út körülbelül hat mérföld, vagyis majdnem tíz kilométer volt.

Jackson a segélyhíváskor ezt mondta a diszpécsernek:
„Azt mondtam a telefonba, hogy ‘ez a testvérünk ott fenn. Nem hagyjuk magára.’”

Harrison így idézte fel a mentést:
„Elkezdtem teljes erőből felfelé rohanni Kendellért, és kiabáltam a nevét. Egy idő után visszakiabált. Láttam, hogy kicsit feljebb van tőlem. Odarohantam, megfogtam az oldalánál és segítettem le a hegyről. Teljesen csupa vér volt. A feje vörös volt mindenütt.”

Egy ponton Cummings le akart ülni pihenni, ekkor Harrison megnézte a nyakán és a mellkasán lévő sebeket.
„Úgy tűnt, rendben lesz, hogy el tudjuk vinni orvoshoz. Azt mondtam neki: ‘Fel kell állnunk és mennünk kell.’”

Amikor Cummings már nem bírt tovább menni, Harrison így folytatta:
„Azt mondtam, felveszem és átdobom a vállamon.” Később újra megpróbált sétálni, majd egy idő után Orrin Jackson is vitte. Egy szögesdrót kerítésen is át kellett adniuk egymásnak, mire leértek a parkolóhoz.

A csoport együtt várta meg a Park megyei kereső-mentő csapatot. Cummingst mentőhelikopterrel szállították a billingsi kórházba, ahol több műtéten esett át, és hosszú ideig bent tartották. Arcán és fején tucatnyi kapocs zárta a sebeket. Lowryt mentő vitte a Cody Regionális Kórházba, majd később át kellett szállítani őt is Billingsbe, ahonnan később már kiengedték.

A vadászati hatóság közlése szerint „váratlan, közeli találkozás történt egy grizzly medvével sűrű növényzetben, a Bobcat Houlihan túraútvonaltól nyugatra”. Mind a négy sportolónál volt medveriasztó spray, de a támadás olyan hirtelen történt, hogy nem volt idő használni.

A környéken élő gazdák és vadászok szerint a térségben akár 6–10 különböző grizzly is mozoghat az alacsonyan fekvő területeken és a földeken. Az eset körülményeinek kivizsgálása megkezdődött.

A birkózók testtömegét tekintve Lowry 68 kilogrammban, Cummings 64 kilogrammban versenyzett, miközben egy kifejlett grizzly tömege elérheti a 300–700 kilogrammot is.

A csapat edzője, Jim Zeigler elmondta, hogy mindkét fiatal rengeteg szúrt sebet, vágást és zúzódást szenvedett el. A történtek mélyen megrázták az egész csapatot. Az eset után közös találkozót tartottak a sportolókkal és az oktatókkal.

Cummings a társairól így beszélt:
„Ők fantasztikusak. Tudom, hogy bármelyikünk megtenné ugyanezt a másikért. Nem számított, ki volt ott fenn.”

Zeigler edző a történtek után ezt mondta:
„Büszke vagyok rájuk, arra, ahogy szeretik egymást, ahogy megvédték egymást, ahogy együtt maradtak. Segítettek egymásnak túlélni, és ezt épségben el is tudják mesélni.”