Gusztustalan, amit a férjem művel velem: erre akar kényszeríteni, amiért nem szültem neki fiú gyermeket

Hirdetés

Néha úgy érzem magam, mintha a középkorban élnék. A férjemmel két gyönyörű kislányt nevelünk, de – miért nem lett egy fiú is?!

Anyósomék, és most már a férjem is úgy gondolja, hogy nem vagyok teljes értékű nő, mert nem szültem fiút. És már nem is akarok! Szépen indult a kapcsolatunk, igazi nagy szerelem volt a miénk. A szülei már akkor furcsán néztek rám, amikor megtudták, hogy az én családomban csupa lány született. Nekem is húgaim voltak, anyukám testvérének is két lánya született.

Hirdetés

Ami nekünk normális volt, az a párom családja számára szinte elfogadhatatlan. Mert csakis a fiúunoka számít. Mi ketten nem foglalkoztunk ezzel. Ha fiú, ha lány, csak egészséges legyen. Teltek-múltak az évek, aztán terhes lettem. Persze kislányom született. A párommal madarat lehetett volna fogatni, az anyósomékkal már kevésbé. Én nem igazán tudtam ezzel foglalkozni, mert nem volt könnyű a terhességem, a szülés még kevésbé. Két év múlva ismét állapotos lettem, amiből megint kislány lett. Ez a terhességem is nehéz volt, a szülésbe majdnem belehaltam. Anyósomék nem hagyták békén a páromat: a menyük képtelen fiút szülni, aki továbbvinné a család nevét. Olyan intenzív volt az agymosás, hogy ő is elkezdte mondogatni, kellene egy fiú.

Hirdetés

Én azonban nemet mondtam. Egyrészt szörnyű volt a második terhességem és a szülés is, másrészt az orvos álláspontja is az volt, hogy ne vállaljak több babát. De egyébként is, mi a biztosíték arra, hogy nem lány lesz a harmadik?! Ezt megmondtam a férjemnek, de ő csak azt hajtogatja most már, amit a szülei, hogy kell egy trónörökös. Anyósom már azzal rágja a férjem fülét, hogy talán egy másik asszony tudna neki fiút szülni. Mindezt a fülem hallatára! Az eszem megáll, a lelkem szenved.


Hirdetés

Hozzászólások: