Ha ez igaz, óriási baj lesz Magyarországon
Hirdetés
Az energiaválság nemcsak az uniós műtrágyaipart, majd az áremelések átgyűrűzésével az élelmiszeripart, hanem a teljes európai vegyipart teszi tönkre – mondta Bige László az Indexnek.
Az ukrajnai orosz invázió következtében folyamatosan csökkent az Európába továbbított orosz földgáz mennyisége, jelenleg pedig ott tartunk, hogy új történelmi csúcsra emelkedik a tőzsdei határidős ár.
Hirdetés
Ezzel, illetve azzal kezdte a beszélgetést Bige László, hogy az európai műtrágyagyárak 70 százaléka áll, még azok is, amelyek tengerpartok közelében vannak, és esetenként saját ammónialefejtővel rendelkeznek. Pár héttel ezelőtt a péti Nitrogénművek is leállította a termelést, miután olyan földgázárak alakultak ki, amelyek mellett már nem lehet olyan áron gyártani, amire lesz is kereslet.
Ami az embereket és a pénztárcájukat közvetlenebbül érinti, az az infláció és az élelmiszerek ára. Erre az üzletember azt mondta, hogy az energiaválság nem csak az uniós műtrágyaipart, majd az áremelések átgyűrűzésével az élelmiszeripart, hanem a teljes európai vegyipart teszi tönkre.
Hirdetés
Eléggé borúlátó és úgy fogalmazott, hogy az eddigi infláció még csak a kezdet, mivel mostanra még csak a tavalyi gabonaár-emelkedés hatása jutott el az élelmiszerek fogyasztói árába, az idei termelést drágító hatások beépülése még csak most kezdődik.
Év végére a lakosság pénztárcáján és a munkahelyeken is érződik majd a krízis, a következmények pedig sokkal súlyosabbak is lehetnek, ha az oroszok tényleg elzárják télre a gázcsapokat – tette hozzá.
Hirdetés