Ha neked is meg van ennek a védőoltásnak a helye, most nagyon figyelj!
Hirdetés
Mire emlékeztet minket ez a heg, illetve miért viseljük magunkon? Ez egy védőoltás nyoma, amely az emberiség történetének egyik legádázabb megbetegedése ellen véd meg minket.
A fekete himlő az emberiség egyik legpusztítóbb ragályos betegsége volt, amelyet a Poxvirus variolae vírus okozott.
Hirdetés
Másrészt a fertőzöttek körében rendszerint magas (Európában 15-20%, Amerikában gyakran 40-80%-os) volt a halálozási arány, és a túlélők közül sokan (mint például Kölcsey Ferenc) megvakultak.
Ebben a betegségben halt meg többek között 1711-ben I. József Ausztria császára, majd 1730-ban II. Péter cár, és 1774-ben a francia XV. Lajos király is.
A betegség ellen kifejlesztett védőoltást idősebb Bene Ferenc – 1775. október 10-1858. július 2. – orvos vezette be Magyarországon, 1801-ben.
1970 előtt, az oltás során élő vírust használtak a szervezet védekező mechanizmusának kiváltására, melynek következtében egy hólyag keletkezett az oltás helyén. Az a hólyag aztán rövid időn belül kifakadt és begyógyult, kisebb vagy nagyobb heget hagyva maga után a felkaron.
Ez a betegség az első, amelyet – a védőoltásoknak hála – sikerült teljesen felszámolni. A WHO 1979-ben a természetben kiirtottnak nyilvánította a fekete himlő kórokozóját, de a világon több helyen őriznek mintákat a halálos vírusból.
Hirdetés
Ugyanakkor sosem lehetünk teljesen nyugodtak, a betegség visszatérésének esélye soha nem nulla. Nem véletlen, hogy a világ első fekete himlő elleni gyógyszerét engedélyezte nemrégiben az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerfelügyeleti Hatóság (FDA). És amire szintén érdemes odafigyelni: Az amerikai hadügyminisztérium olyan meggyőzőnek találta a klinikai kísérletek eredményeit, hogy mindjárt kétmillió adagot rendelt a szájon át szedhető szerből.
Forrás: tudasfaja.com
Hirdetés