Hárman szörnyethaltak, amikor egy autó a tilos jelzésen áthajtva ütközött egy vonattal

Hirdetés

Fotó: Katasztrófavédelem, Mávinform

Hétfő reggel szörnyű baleset rázta meg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét, amikor egy Miskolcról Hidasnémetibe tartó személyvonat Méra közelében egy közúti vasúti átjáróban összeütközött egy autóval. A balesetben három utas vesztette életét – közölte a MÁV Zrt. a Facebook-oldalán.

Hirdetés

A tragédia körülményei különösen szomorúak, mivel a jármű sofőrje, a szalaszendi V. Dániel figyelmen kívül hagyta a fénysorompó piros jelzését és áthajtott a síneken. A vonat több méteren keresztül tolta az autót, amelyben Dániel két ismerőse, B. Helga és B. Emese is utazott, mielőtt meg tudott állni. Mindhárom utas azonnal életét vesztette.

A MÁV Zrt. részvétét fejezte ki a halálos áldozatok családjának, és kiemelte, hogy a sofőr tilos jelzés ellenére hajtott az átjáróba. Az encsi hivatásos tűzoltók drótkötél segítségével húzták ki a járművet a vonat alól, de a roncsokban rekedt utasokat már csak feszítővágóval tudták kiszabadítani.

A Metropol értesülései szerint az áldozatok éppen munkába igyekeztek. A helyszínre érkező mentők és tűzoltók mindent megtettek, de már nem tudták megmenteni őket. Egyik ismerősük részletezte a lapnak a tragédia körülményeit:
“Úgy tudom, hogy Dani vezette az autót és vitte a két nőt, a két barátját magával. Egyszerűen nem érdekelte, hogy a vasúti sorompó jelzése tiloson áll, úgy gondolta, átszáguld a vonat előtt. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna! Azonnal oldalba kapta őket a szerelvény. Állítólag rögtön meghaltak. Láttam a képeket, amin látszik, hogy a vonat csak nagyon messze tudott megállni. Addigra a kocsiból szinte nem maradt semmi. Borzalmas. Úgy tudom, hogy dolgozni igyekeztek. Dani egy éteremben dolgozott… Sajnálom őket, el se tudom képzelni, hogy most mit érezhetnek a hozzátartozók! Őszinte részvétem nekik!”

– mondta.

Hirdetés

A baleset vizsgálata még folyamatban van, a hatóságok igyekeznek pontosan rekonstruálni az eseményeket, és felmérni, hogy pontosan mi vezetett a végzetes kimenetelhez. Az eset ismét felhívja a figyelmet a közlekedési szabályok betartásának fontosságára, különösen a vasúti átjárókban.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés