Háromszor álltam meg a hídon; először csak fotózni, másodszor és harmadszor már azért, hogy meggyőződjek arról, nem paranoia, hanem az a fekete ruhás férfi tényleg követ.

Hirdetés

Háromszor álltam meg a hídon; először csak fotózni, másodszor és harmadszor már azért, hogy meggyőződjek arról, nem paranoia, hanem az a fekete ruhás férfi tényleg követ.
Mindháromszor megállt néhány lépésre tőlem, és úgy csinált, mintha a Dunát nézné. Mindháromszor elindult abban a pillanatban, ahogy elindultam, és felzárkózott kb. két méterre mögém.

Hirdetés

Épp egy bántalmazással kapcsolatos könyvet olvastam, most írom a cikkem róla, eszembe jutott, hogy itt az alkalom, nézzük, hogy viselkedik, ha azt teszem, amit a könyv szerzője tanácsol.
Megálltam, szembefordultam vele. Ez fényes nappal nyilván könnyebb, mint sötétben az utcán. A férfi zavarba jött, a korláthoz lépett, a vizet bámulta. Aztán kivárt, és újra elindult.
Dühös lettem, begyorsítottam, de jött tovább. Aztán előkaptam a telefonom, és jól láthatóan a fejem fölé emelve fotózni kezdtem. Ekkor azonnal megállt, és ismét a Duna kezdte érdekelni. Roppant érdekes.
Ezen a képen már távolabb járok, de azt akartam, hogy lássátok: fényes nappal, Budapest közepén, egy forgalmas hídon egy melegítőben sétáló nő ezt éli át.
A feleséged, a lányaid, az édesanyád és a húgod is. És akármilyen technikákat fejlesztettünk is ki az évek során arra, hogy mindig résen legyünk, a szemünk sarkából folyton figyeljünk, túlnyomó többségünknek van emléke követésről, beszólásokról, erőszakos közeledésről, fogdosásról a buszon. Sokaknak konkrét támadásokról is. Pontosan tudjátok ti is.

Hirdetés

Én csak élvezni akartam a napsütést, és elsétálni a troliig. Fényes nappal, melegítőben. (Nem mintha bármilyen öltözék bárkit is felhatalmazna bármire.) Tizenöt nyugodt percet akartam, ez lett belőle.
Mikor lesz már elég?

Hirdetés

Hozzászólások: