Hatalmas botrány Hajdú Péter étterménél: rendőrök vitték el a zaklatót

Hirdetés

Fotó: tenyek.hu

Hajdú Péter egy szokatlan és kellemetlen helyzettel szembesült, amikor kiderült: nem tréfa, amit először barátai csínytevésének hitt. Egy ismeretlen nő jelent meg az étterménél bőröndökkel, azt állítva, hogy Hajdú szerelme öt éve, és most beköltözni készül hozzá. A helyzet annyira elfajult, hogy rendőröket kellett hívni a helyszínre.

„Éppen egy megbeszélésen végeztem tegnap, amikor hívott az éttermem üzletvezetője, hogy <>” – mesélte a Tények Plusznak Hajdú Péter.

A nő telefonján mutogatott csetelésekkel próbálta bizonyítani állítását, ám ezek franciául íródtak, miközben Hajdú nem beszél ezen a nyelven. „Az üzletvezetőmnek mutogatott cseteléseket franciául, pedig én nem is beszélek franciául, (….) de ez a fake profil az én nevemen volt” – jegyezte meg Hajdú.

Mint kiderült, a kanadai nő éveken át anyagi támogatást nyújtott annak az álprofilnak, amely Hajdú Péter nevével élt vissza. „Az Eszti (Hajdú Péter menyasszonya – szerk.) odaért az étteremhez és elkezdett normálisan beszélni a hölggyel. A nő ledöbbent, hogy nekem van valakim, és elmondta, hogy ő csak azért jött, mert pénzt utalt ennek az embernek és vissza akarja kapni” – folytatta a történetet Hajdú.

A rendőrök jelenlétében a nő elmondta, hogy összesen 100 millió forintnyi kanadai dollárt utalt át – egy németországi bankszámlára. „Elmondta, hogy ő átutalt átszámítva 100 millió forintnyi kanadai dollárt Kanadából. Kérdeztük, milyen bankszámlaszámra; mondta, egy német bankszámlaszámra. Mondták a rendőrök: Szuper, ezzel a magyar hatóságoknak nincs dolga. Menjen vissza Kanadába, és jelentse őt fel!” – számolt be a műsorvezető.

A nő azonban nem akart távozni, mondván két hétre szóló vízuma van, és Hajdúval szeretne élni. „Akkor a rendőrök egy kicsit erélyesebben jelezték neki, hogy ezt már be kellene fejeznie, mert ez zaklatás” – mondta Hajdú Péter.

A rendőrök végül elszállították a nőt, de a műsorvezető aggodalmát nem sikerült teljesen eloszlatni, mivel a zaklató a vízumának lejártáig még Magyarországon tartózkodik.



Hirdetés