Hatósági karanténba került Kern András! “Sajnos való igaz, Andris került karanténba, mert kapcsolatba került…

Hirdetés

Kern András karanténja miatt elmarad Hernádi Judittal közös darabja is /Fotó: MTI-Bruzák Noémi

“Sajnos való igaz, Andris került karanténba, mert kapcsolatba került egy covidos beteggel. Nem örülök ennek, hiszen nem jött jól, de ennek ellenére nagyon felelős döntésnek tartom, hogy le lettek mondva ezek az előadások, hiszen csak így akadályozható meg, hogy az egész színházi világban elterjedjen a betegség” – erősítette meg az információt a Blikknek az Orlai Produkció vezetője, Orlai Tibor, akinek a szerda esti, Valódi hamisítvány című kétszemélyes darabot kellett lemondania azért, mert Kern András egyelőre nem hagyhatja el a lakását.

Hirdetés

“Csütörtökig biztosan így marad a helyzet, de addigra, remélem, meglesz a két negatív PCR-teszt” – bizakodott Orlai Tibor.

A Blikk úgy tudja, Kern András a Vígszínházhoz tartozó Pesti Színházban próbált az utóbbi időben, ahol a múlt héten találtak egy Covid-pozitív munkatársat, ami alaposan felforgatta több másik színház életét is. A fertőzöttel együtt próbáló színészek, többek között Kern András ugyanis máshol is játszik, így a Játékszínben A vád tanúja, a Belvárosi Színházban pedig a Valódi hamisítvány című előadását kellett lemondani, ebben együtt játszik Hernádi Judittal.

A színész több darabban is játszik, de a lap értesüléseire nem kívánt reagálni.

Hirdetés

Hozzászólások: