Havazik Magyarországon! Itt már 10 CM hó esett!

Hirdetés

Fotó: Demecs Norbert

Igazi tél uralkodik a Kőszegi-hegységben, 500 méter fölött 10 centinél is vastagabb a hótakaró.

Hirdetés

Csapadékos időt hoz a mediterrán ciklon
Szerdán eleinte sokfelé, majd főként északon és a Dunántúlon eshet. A Bakonyban, az Északi-középhegység csúcsain és az Alpokalján havas eső, havazás előfordulhat. Délután a középső és déli megyékben újra előfordulhat kisebb eső, zápor. Többfelé még szeles időben lesz részünk, az előző napoknál enyhébb reggellel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 13 fok között alakulhat, délkeleten lesz a legmelegebb.

Hirdetés

Csütörtökön eleinte sok lesz a felhő, határozottabb csökkenés a felhőzetben délután kezdődik nyugat felől. Szórványosan – főként keleten, északkeleten és a Dunántúl északi felén – még számítani lehet kisebb esőre, északkeleten a magasabban fekvő tájakon havas esőre, néhol havazásra. A nyugati, északnyugati szél több helyen lesz élénk, erős. A csúcshőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Pénteken a reggeli pára-, ködfoltok feloszlását követően napos időre van kilátás, számottevő csapadék nem valószínű. Mérséklődik a légmozgás. Hajnalban -3, +3, délután 5-11 fok között alakul a hőmérséklet.

Hirdetés

Szombaton többfelé lesz párás, ködös a reggel, és napközben is jórészt erősen felhős, borongós időben lesz részünk. Csak helyenként fordulhat elő szitálás, hajnalban ónos szitálás. Északnyugaton napközben feltámadhat az északnyugati szél. Hajnalban -2, +2, napközben 4-9 fokot mérhetünk. Kiadta: Időkép

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés