Hétfőn indul a Blaha Lujza tér felújítása – jelentős forgalomkorlátozás mellett

Hirdetés

A beruházás keretében megújul a tér, az aluljáró szigetelése miatt irányonként egy sávot le fognak zárni 10–12 hétre – közölte a főpolgármester kabinetfőnöke.

Hirdetés

Jövő hét hétfőn, vagyis július 12-én kezdődnek a Blaha Lujza tért felújítási munkálatai, a teljes projekt várhatóan 2022 év végre készülhet el. Ennek keretében – építészetileg és a zöld területek tekintetében a tér teljes felszíne megújul – mondta az InfoRádiónak Balogh Samu. A tervek alapján több mint ezer négyzetméternyi új zöldfelületet alakítanak ki, és teljesen akadálymentessé teszik a felszíni közlekedést a csomópontban, a Nagykörút és a Rákóczi út viszonylatában egyaránt. Emellett kialakításra kerül egy nyilvános mosdó, és olyan utcabútorokat helyeznek el, amelyek a tér múltjára emlékeztetnek, köztük a Nemzeti Színház épületére, amely egykoron ott állt.

Hirdetés


A főpolgármester kabinetfőnöke kiemelte: mint minden hasonló nagyobb beruházás, a Blaha Lujza tér felújítása is érinteni fogja a helyi közlekedést. Ennek értelmében nagyjából 10–12 hétig korlátozzák a Rákóczi út–Nagykörút forgalmát,

miután az aluljáró födémszerkezetét felülről kell majd szigetelni. Egy–egy sáv kerül majd lezárásra a projekt első időszakában. Balogh Samu hozzátette: a forgalmi rend kialakításakor a Városháza kikérte a Magyar Autóklub véleményét is, és több javaslatukat beépítették az intézkedésekbe. Így a Rákóczi úton továbbra is 2×2 sávon lehet majd autóval közlekedni, míg az érintett autóbuszjáratokat – a sávjuk megszűnése miatt – lámpaprogrammal, illetve kötelező elsőbbségadással kívánják majd segíteni.

Hirdetés

A Nagykörút villamosforgalmát nem kell majd korlátozni, ugyanakkor az irányonkénti két autósáv egyre fog korlátozódni.

A 99-es és 217E autóbuszok megállói helyben maradnak, de a buszok terelt útvonalon közlekednek, ezért hosszabb menetidőre lehet számítani.

Megszűnik a kerékpárút a csomópontban a jelzett időszakban. Javasolják az I. ütem (szigetelési munkák) ideje alatt alternatív kerékpáros útvonalakat használni a párhuzamos utcákban. A Rákóczi tér felé a Wesselényi utca–Klauzál utca–Márkus Emília utca–Stáhly utca–Somogyi Béla utca útvonalat ajánlja a BKK.

Hirdetés

A felsoroltakon túl a projekt idejére a főváros felfüggeszti a VII. kerületi, belső erzsébetvárosi forgalomcsillapítás egyes intézkedéseit, aminek eredményeként a Dohány és a Wesselényi utcában a teljes hosszon lehet mjad áthaladni a Kiskörút és a Nagykörút között, ami enyhíthet a Rákóczi út forgalmi torlódásain. A kabinetfőnök megismételte, az említett változások várhatóan 10–12 hetet vesznek majd igénybe, amit követően, várhatóan szeptember második felében mindenhol visszaállhat a megszokott forgalmi rend.

Hirdetés


Változások a gyalogosközlekedésben
A csomópont sarkain az aluljárón át vagy a mobilkerítésekkel kialakított gyalogos folyosón lehet átjutni.

A Keleti pályaudvar felé közlekedő 7-es autóbuszcsalád megállóját gyalogosan az aluljáró felől, illetve a Népszínház utca és az Astoria irányából egy mobilkerítések által leválasztott gyalogos folyosón keresztül lehet megközelíteni.

A 4-es és a 6-os villamos megállója és a 7-es autóbuszcsalád Baross tér irányú megállói közötti, a Rákóczi úthoz közelebbi gyalogátkelőt lezárják, csak a Népszínház utca felőli felszíni gyalogátkelő használható.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy igyekeznek majd a lehető legnagyobb mértékben biztosítani a Rákóczi úton közlekedő 7-es buszcsalád zökkenőmentes közlekedését.

A projekt teljes becsült költsége csaknem 3,5 milliárd forint, ami magában foglalja a tervezést és a konkrét felújítás megvalósítását, illetve a műszaki ellenőrzést és a tartalékok összegét. Balogh Samu jelezte, reményei szerint utóbbit nem kell majd felhasználni, így valamelyest még csökkenhet a végösszeg, ugyanakkor a jelzett költségbe mindenképp bele kell férnie a felújításnak.

Forrás: inforadio.hu

Hirdetés

Hozzászólások: