Hihetetlenül hatásos rák elleni bogyót fedeztek fel!
Hirdetés
Tudósok fedezték fel ezt, a képen látható bogyót, amely egyedül Ausztráliában terem, azon belül is Észak-Queenslandben. Embereken is próbálták már, képzeljétek el, és tényleg hatásos! A blushwood fa termése ez a csodanövény és már több,mint 300 állaton tesztelték, többek közt olyan kutyákon, macskákon és lovakon, amelyeknél tumort fedeztek fel. Jessica van Vonderen szerint, aki az ABC News-nál dolgozik, az állatok 75%-nál bevált a bogyó és teljesen felszívódtak a rákos daganatok! Viszont nagyon nehéz megtalálni azt az összetevőt, ami kiváltja a gyógyulást és amely, a szervezetbe jutva, már csupán öt perc elteltével elkezdi kiváltani hatását, tizenöt napon belül,pedig már teljesen eltűnteti a daganatot! Három hatása van: először rögtön megöli a daganatos sejteket, elzárja az odaérkező vérellátást, majd az egész testet arra sarkallja, hogy „feltakarítsa a maga után hagyott romokat” a testben. Sajnos, máshol nem terem meg ez a növény, csak a fent említett helyen, pedig rengetegszer próbálkoztak már máshova is telepíteni. Reméljük, a jövőben tudják szaporítani ezt a csodatévő bogyót, és sok-sok embert meg tudnak gyógyítani! Addig is jó egészséget mindenkinek!
Hirdetés