Hobo megjárta a poklot: rengeteget fogyott egy hét alatt koronavírus miatt

Hirdetés

Koronavírussal fertőződött meg Földes László, azaz Hobo is. A Kossuth-díjas énekes szerencsére viszonylag hamar megbirkózott a betegséggel, ám egy pokoli éjszakát és a kórházat végül ő sem úszta meg. A Blikknek mesélt arról, hogy van most.

Hirdetés

Hobo novemberben lett rosszul, emlékei szerint egy szerdai nap volt az, amikor a felesége mentőt hívott hozzá. Az első, kórházban töltött estéjét pokolinak írta le, másnapra azonban jobban lett. Összesen hat napot feküdt bent, ez idő alatt nyolc kilót fogyott a betegség miatt, “négyet visszahíztam, köszönhetően drága feleségem szakácstehetségének. Irtózatos húsok lesütve, húsos-sajtos makaróni, töltött káposzta, és mivel naponta ötször kell étkeznem, így a szárazkolbász-kiegészítés orvosilag előírt. 15 percről négy hét alatt felmentem napi fél óra szobabiciklizésre, ami dögunalom” – mondta a lapnak a zenész.

Földes László ugyan már jobban van, állapota miatt nem igen mozdul ki otthonról. Bár szeretett volna, Kóbor János búcsúztatóján sem tudott részt venni. A jövőre nézve tele van tervekkel, ám orvosai januárban és februárban még csak heti két fellépést engedélyeztek neki. Így valósulhat meg végre egy két éve várt előadás is.

Hirdetés

“Február tizenharmadikán leszek 77 esztendős, aznap lesz a koncert az Arénában, amit eredetileg a hetvenötödik születésnapomra terveztünk. Bár évtizedek óta hajtogatom, hogy a hétköznapok embere vagyok, azonban egy ilyen ünnep különleges ajándék, és ha visszanézek a negyvennégy év alatt lejátszott stadionkoncertekre, öröm és kellemes izgalom tölti el a lelkemet. Csodálatos érzés látni, hogy rengetegen évtizedek óta újra és újra eljönnek vidékről, a határon túlról vagy Budapestről, hogy bár térdig a sz*rban járok, a szeretet a fülemig ér, elhomályosítja a tekintetemet, és a szívembe markol” – zárta sorait.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés