Holtan találták Nagy Melanie unokaöccsét – Itt vannak a felkavaró részletek

Hirdetés

Fotó: RTL Klub/Fókusz

Holtan találták Nagy Melanie unokaöccsét. Mint megírtuk, meggyilkolták az eltűnt 29 éves budapesti férfit. Az életvédelmi nyomozók egy 30 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

A BRFK életvédelmi nyomozói a feltételezett elkövetőt, a 30 éves budapesti férfit emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, de vallomást nem tett. A kihallgatás végén K. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását – írja a police.hu.

A férfi Nagy Melanie unokatestvére volt, és ő is kétségbeesetten kereste. Most a Bors azt írja, hogy M. György holttestére egy romházban találtak rá. A férfi a luxuskocsijával együtt tűnt el november 29-én. A lap azt írja, hogy a férfit összeszurkálhatták, ez okozhatta a halálát.

“Este találták meg. Éjjel szóltak nekünk, hogy megtalálták az én drága fiamat” – nyilatkozta a Borsnak az elhunyt férfi édesanyja.

Az asszony elmondta, hogy a fiát vélhetőleg a pénzéért és nagy értékű órájáért gyilkolhatta meg a férfi, aki közben rendőrkézre került.

“Hozzá indult akkor, és elcsalták valahova” – tette hozzá a gyászoló anya.



Hirdetés