Hoppá! Érkezik a magyar vakcinaigazolvány! Utazáshoz is szükség lehet rá, és sok rendezvényre csak az igazolással mehetünk be majd.

Hirdetés

Hoppá! Érkezik a magyar vakcinaigazolvány! Utazáshoz is szükség lehet rá, és sok rendezvényre csak az igazolással mehetünk be majd.

A Ripost úgy értesült, hogy könnyen elképzelhető: sok helyre, főleg tömegrendezvényekre csak azok mehetnek majd be, akik be vannak oltva koronavírus ellen vagy átestek már a fertőzésen.

Hirdetés

Lesz olyan koncert, focimeccs vagy konferencia, amit nem látogathat olyan ember, aki nincs beoltva. Ez igaz lehet több utazási célpontra is. Az oltottság igazolásához egy digitális egészségügyi útlevélre lesz szükségünk. A belügyminisztérium már kifejlesztette ehhez a technikai hátteret is.

Az oltás nem kötelező és még az sem derült ki pontosan, hogy milyen előnyökkel jár, ha be vagyunk oltva, viszont a vakcinaútlevélre szükség lesz az oltottság igazolásához.

Nádasdi Zsófia gyógyszerész mutatja oltási lapját, miután megkapta a Pfizer-BioNTech vakcinából készült koronavírus elleni védőoltást a Szent László Kórházban 2021. január 5-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

„Az oltási könyv nagyon fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban„ – mondta Gulyás Gergely decemberben egy kormányinfón.

Már decemberben meglebegtették a vakcinaigazolványt
„Egészen biztosan lesznek ilyen szabályok, nemcsak Magyarországon, hanem Európában mindenütt, tehát az oltási könyv az útlevél vagy a személyi igazolvány mellett szerintem egy fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban. Majdnem biztos, hogy légitársaságok is fognak ilyen szabályokat előírni, Magyarországon és külföldön egyaránt lehetnek ilyen szabályok” – magyarázta egy kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hirdetés

A rendezvényszervezők is kérhetik
Mivel a nagyobb rendezvények látogatásához a szervezők elvárhatják, hogy a részvevők legyenek beoltva, szükséges ennek igazolása is. A lap információ szerint már készül a magyar vakcinaútlevél.

„Digitális vakcinaigazolást adna a kormány azoknak, akik már átestek a koronavíruson, vagy beoltatták magukat„ – mondta Orbán Viktor még karácsony előtt.

Egyelőre nem részletezte, milyen technológiai megoldással és szabályozással fogják bevezetni, de már megnézte a próbaverziót, amit Magyarország saját polgárainak fog elkészíteni.

„Az igazolvány arról szól, hogy birtokosai védettek, illetve ők már nem fertőznek meg senkit. Ez összhangban van az Európai Unió azon törekvésével, hogy egy ilyen digitális útlevelet is létrehozzunk. Ennek az első verzióját most a Belügyminisztérium kifejlesztette” – magyarázta a miniszterelnök még decemberben.

Hirdetés

Már külföldön is készülnek az applikációk
A vakcina beadatásának igazolásához digitális egészségügyi útlevélre – egyfajta nemzetközi oltási könyvre – lehet szükség– írta az Euronews is. Ezt legegyszerűbb applikációval megoldani. Számos vállalat és technológiai csoport már most készít ilyen alkalmazást.

A Common Pass nevű applikáció már úgy hirdeti magát, hogy nemsokára letölthető. Többek közt a Lufthansa és a Swiss Airlines már szerződést kötött az applikáció fejlesztőivel.

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás
Forrás: ripost.hu


Hirdetés

Hozzászólások: