Húsz évig voltam a szeretője. A család nem engedte meg, hogy elbúcsúzzam tőle a halálos ágyánál!Talán enyhíteni fog a fájdalmamon, ha leírom a történetem.

Hirdetés

Húsz évig voltam (szinte) együtt a barátommal, aki hirtelen, egyik pillanatról a másikra meghalt. Még a temetésére se mehettem el. Talán enyhíteni fog a fájdalmamon, ha leírom a történetem.

Hirdetés

Laci volt az életem. Mikor beleszerettem, már nős volt, kicsi gyerekek várták haza. Őszintén megmondta már akkor, hogy nem válik el, bár biztos benne, én vagyok az igazi. Késő, mondta mindig, túl késő, már nem vagyok a magam ura.

Orvos volt, felelősségteljes ember. Imádták a betegei, a családja, és persze én is. Mivel tudtam és éreztem, mással nem lehetnék boldog, elfogadtam a helyzetet, hogy csak ritkán, kevés időre lehet velem a társam.

Nem mehettünk együtt nyaralni (legfeljebb néha-néha konferenciákra), se nyilvános helyre, leginkább a lakásomon találkoztunk. Nem szülhettem gyereket neki, bár nagyon szerettem volna. Többször megpróbált rábeszélni arra, hogy hagyjam el, és találjak egy független férfit, aki egészen az enyém lehet. Megpróbáltam, nem egyszer, de sosem sikerült nélküle léteznem.

Hirdetés

Csodálatos volt minden perc, amit vele tölthettem, és kínkeserves a többi, amit nélküle. Az ünnepek magányosan teltek, hisz ő a gyerekeivel és a feleségével karácsonyozott, de legalább tudtam, a város egy másik pontján ott van, és rám gondol, és szeret.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: