Idén különleges “karácsonyi csillag” lesz az égbolton
Hirdetés
A csillagászok számításai szerint december 21-re a Jupiter és a Szaturnusz a Földről nézve rendkívüli közelségbe kerül majd egymáshoz. Egyes feltételezések szerint ez az a nagyon ritka együttállás, amit a keresztény Bibliában – betlehemi csillagként emlegetve – Jézus születéséhez társítanak.
Hirdetés
A legjobb benne az, hogy a világ minden pontjáról látható lesz, és nem igényel majd semmilyen speciális eszközt vagy távcsövet. Szabad szemmel látható lesz a két bolygó egymáshoz közeledése. Persze azoknak, akik teleszkóppal rendelkeznek még látványosabb lehet az égi jelenség. Akármilyen amatőr teleszkóp alacsony teljesítményre állítva is a két hatalmas bolygót egy mezőn fogja láttatni. A Jupiter a saját négy holdjával és a Szaturnusz a különleges körgyűrűjével egyszerre lesz látható.
Hirdetés
Nem is muszáj a december 21-ét megvárni. Ha derűs égbolthoz van szerencsénk, akkor egész decemberben figyelhetjük a két bolygó fokozatos közeledését egymáshoz. December 21-én a két bolygó közötti távolság körülbelül akkora lesz mint a mi Holdunk ötödének mérete. Aki jó látással rendelkezik, az meg fogja tudni különböztetni egymástól a két bolygó helyzetét.
Hirdetés
A Jupiter és a Szaturnusz már most is igen közel található egymáshoz az égen. Azonban ez a távolság is csökkenni fog folyamatosan december 21-ig. A közelségük a hónap közepén már rendkívül látványos lesz, ekkor már alig 1° lesz a különbség a két bolygó közt. Könnyű lesz őket megkülönböztetni a csillagoktól, mert ezektől eltérően nem „hunyorognak”. A távoli gázóriások ugyan fényesebbek, a bolygók pedig csak visszaverik a fényt, valamint előbbiek jóval hatalmasabbak is, de sokkal távolabb vannak tőlünk, ennek köszönhető, hogy a bolygók fénye nem pontszerű. December 21-én, a 6’-körüli közelségkor napnyugta után, tehát 16:15 és 16:30 között kereshetjük a két bolygó együttesét a DNy-i égen a horizonthoz képest körülbelül 14-15° magasságban. A Jupiter és a Szaturnusz már ekkor egyetlen hatalmas csillagnak látszik majd, és 18:15 körül már el is érik a horizontot – vagyis nagyjából két óránk van a megfigyelésre.
Hirdetés