Ilyen idő várható a március 15-ei nemzeti ünnepen. Folytatódik a változékony idő a héten

Hirdetés

Fotó: depositphotos.com

Folytatódik a változékony idő a héten: a hét elején melegedés várható, majd a március 15-ei nemzeti ünnepen visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében ismét melegedés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az ország déli részein fátyolfelhős idő várható, míg az északi megyékben a felhőzet olykor – főleg a délután második felében – meg is vastagszik, de csapadék ott sem valószínű. A déli, délnyugati szél élénk lesz, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de délnyugaton ennél pár fokkal melegebb, míg északkeleten hűvösebb maradhat az idő.

Hirdetés

Kedden a nap első felében főleg fátyol- és gomolyfelhőkre kell számítani, majd a déli óráktól nyugat, északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és egyre több helyen elered az eső, zápor, sőt néhol zivatar is kialakulhat. A Tiszántúlon kisebb a csapadék esélye. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, majd északnyugatira fordul. Kedden hajnalban 0-10, délután 13-22 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton a melegebb idő.

Szerdán, március 15-én borult idő várható. Délutántól a Dunántúlon nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, a Dunától keletre azonban borult maradhat az ég. Szerdára virradóra többfelé kell esőre, zárporra számítani, majd nappal az összefüggő csapadékzóna kelet felé araszol, és az esőt helyenként havas eső, havazás válthatja. Nyugaton délután már csak néhol valószínű zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a csúcsérték 3 és 12 fok között alakul, a csapadékos tájakon lesz a hidegebb idő.

Hirdetés

Csütörtökön a vastagabb frontfelhőzet délelőtt északkeletről is elvonul és általában napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csütörtök reggelig északkeleten lehet zápor, hózápor, majd nappal számottevő csapadék már nem valószínű. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 2, a maximum 7 és 13 fok között várható.

Pénteken nagyrészt gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk. Élénk, helyenként erős lökések kísérik a délkeleti szelet. A hajnali mínusz 6, plusz 2 fokról 9 és 15 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton napos időre van kilátás, csapadék nélkül. Élénk lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet. Az éjszakai mínusz 3, plusz 4 fokról 13 és 19 fok közé melegedhet fel a levegő.

Vasárnap többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 6, a csúcsérték 15 és 21 fok között valószínű.

MTI
Borítókép: illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások: