Iskolát bombáztak Merefában, legalább 21-en meghaltak

Hirdetés

Az eddigi adatok szerint 21-en vesztették életüket és 25-en sérültek meg a Harkiv megyében lévő Merefa város elleni orosz tüzérségi támadásban – közölte csütörtökön a kelet-ukrajnai megye ügyészsége.

A korábban megjelent hírek szerint csütörtökre virradóan az orosz erők tüzérségi támadást indítottak a település ellen, és szétlőttek egy iskolát és egy kultúrházat – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Hirdetés

A Harkiv megyei ügyészség közölte, hogy a 25 sérültből tíz állapota súlyos. Még tart a romok eltakarítása. Az ukrán ügyészek büntetőeljárást indítottak a háborús normák és szabályok megsértése miatt, valamint szándékos emberölés gyanújával.

Közben az ukrán belügyminisztérium Andrij Nyebitov Kijev megyei rendőrfőnökre hivatkozva azt közölte, hogy két rendőr meghalt, egy pedig megsebesült, miközben civileket evakuáltak a fővárostól északnyugatra fekvő településekről. A közlemény szerint orosz harckocsik nyitottak tüzet a menekülők konvojára a bucsai járásban, Irpinynél pedig Grad típusú sorozatvetőből indított rakéta talált el egy rendőrautót.

Nyebitov szavai szerint az orosz csapatok az evakuálásra megnyitott “zöldfolyosók fedezékében rejtőztek el” és onnan támadtak, így az evakuálások Kijev megyében jelenleg “ellenséges tűz alatt” folynak. Hozzátette, hogy az ukrán fegyveres erők sikeres támadása után Irpiny, Hosztomel és Nemisajeve irányában az ukrán hadsereg előrenyomult, de még heves harcok dúlnak a térségben. Közölte, hogy Kijev megyében “partizánakciók is megfigyelhetők”, állítása szerint “a városok és falvak utcáin orosz katonák és ukrán civilek holttestei hevernek”.

Hirdetés

Nem sokkal később a Kijev megyei rendőrség jelentette, hogy az orosz erők nehéztüzérségi lövedéke eltalált egy többemeletes lakóházat a főváros északi határa közelében, a vishorodi járásban fekvő Novi Petrivci faluban. Ennek következtében az eddigi információk szerint egy kétéves kisgyermek meghalt és négyen megsérültek. A ház teljesen összeomlott, a környező lakóházakban is károk keletkeztek.

Az Ukrajinszka Pravda megjegyezte, hogy Novi Petrivci településen van a Mezsihirja nevű bírtok, amely a 2014-ben a kijevi Majdan-tüntetésekkor Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán államfő egykori elnöki rezidenciája volt.

Közben az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat arról számolt be, hogy Kijev egyik külső kerületében lövedékek becsapódása miatt két ember meghalt, tűz ütött ki egy raktárépületben és két személygépkocsi kigyulladt.

Szerhij Hajdar, Luhanszk megyei kormányzó közölte a Facebookon, hogy a régióban lévő Szeverodoneck településen egy gyermekes anyák számára létesített menedékhelyet vettek tűz alá az orosz erők. Azt írta, hogy senki sem sérült meg.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: