Itt az igazság! Ezért halnak meg ennyien lélegeztetőgépen!

Hirdetés

Az orvosi kamara is kivizsgáltatná, mert egyes kórházakban az altatásos (invazív) lélegeztetésben elhunytak száma akár 95 százalékos is lehet – ez derült ki egy a Magyar Orvosi Kamara által a belügyminiszternek eljuttatott levélből.

Hirdetés

A levél tartalmáról az RTL Klub Hiradó szerzett tudomást. Ebben a levélben a kamara azt javasolja, hogy érdemes volna ellenőrizni, hogy a lélegeztetések megfelelően folynak-e, mert „sok irracionális, vagy minőségileg elfogadhatatlan megoldás van.”

Sajnos nincsenek hivatalos adatok arról, hogy Magyarországon milyen a túlélési arány a lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos betegek között.

Szlávik János már tavaly úgy nyilatkozott, hogy a Szent László kórházban egyre többen halnak meg azok közül, akik lélegeztetőgépre kerülnek, a halálozási arány a tavaly tavaszi 30 százalékról az intenzív osztályon eléri a 40-45 százalékot.

Hirdetés

A háziorvosként és sürgősségi szakorvosként is dolgozó Késmárky András az RTL Klubnak nyilatkozva elmondta, hogy a noninvazív lélegeztetést jobban, míg az altatásban zajló lélegeztetést rosszabbul viselik a betegek. Aki invazív lélegeztetésre szorul, annak sokkal kisebb az esélye annak, hogy a lélegeztetőgépről lekerül és túléli a koronavírus-fertőzés szövődményeit – mondta el.

A MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke azt mondta, hogy már ősszel arra hívták fel a döntéshozók figyelmét, hogy mérni kellene a kétféle lélegeztetési módszer eredményeit.

“A túlzott lélegeztetésbe halnak bele a betegek!”
– ezt, ahogy korábban megírtuk egy román tüdőgyógyász doktornő állítja. Dr. Flavia Groșan szerint a jelenleg használt Covid-protokoll helytelen.

A nagyváradi doktornő szembemenve a nemzetközi Covid-protokollal, saját tüdőgyógyászi tapasztalata alapján, hagyományos módon, vagyis atipikus tüdőgyulladásként kezeli a Covid-19 miatti tüdőgyulladást is. A célja az, hogy a betegek ne jussanak el az intubációig, mert az szerinte végzetes. A doktornő nem ért egyet a magas, 20 literes oxigéndózissal, amit a nemzetközi protokoll javasol, ugyanis véleménye szerint ez agyi ödémához (duzzanat) vezet.

Hirdetés

– Nem veszik észre, hogy az oxigén telítettségben tartja a betegeket, ugyanakkor ezzel növekszik az agy szén-dioxid-szintje is, ami pedig agyi ödémát okoz, és a betegek érthetően meghalnak – magyarázta Dr. Flavia Groșan, aki ehelyett 80% feletti oxigéntelítettség esetén percenként csak 2-3 liter oxigént ad a betegeinek, és naponta csak 4-5 órára.

Nem ért egyet a kodein tartalmú gyógyszerek (a kodein a morfinnal megegyező hatásmechanizmusú fájdalomcsillapító, csökkenti a köhögés- és a légzésközpont ingerlékenységét – a szerk.) adásával sem. “A kodein alkalmazásakor a beteg ugyanis nem tudja felköhögni a váladékot a tüdőből s ez fojtja meg (…) Ilyenkor a betegek érthetően pánikba esnek, mert nem tudnak lélegezni, ezért benyugtatózzák őket és lélegeztetőre teszik, s ezután isten irgalmazzon nekik!”

Forrás: egeszsegkalauz.hu

Hirdetés

Hozzászólások: