Jó hír: már elsőre védettséget ad a Pfizer vakcinája. Elsőként kaphat engedélyt Magyarországon?
Hirdetés
Az amerikai Pfizer és a német BioNTech közösen fejlesztett koronavírus elleni vakcinája már az első oltás beadása után is védettséget biztosított a vírus által okozott betegség ellen – derült ki az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) közleményéből.
A vakcináról eddig úgy tudtuk, hogy legalább két oltás szükséges 3-4 hetes eltéréssel, hogy valódi védettséget adjon. Jó hír, hogy a védettség kialakulását nem befolyásolja döntően az életkor, vagyis a 65 év feletti betegeknél is hatékony a szer.
Az Index.hu azt írja: ez szinte minden várakozást felülmúl, mivel sok védőoltás, például az influenza elleni, jellemzően kevésbé hatékony idősebb korban.
A vakcinát Nagy-Britanniában tömegesen kezdték beadni. Nemrégiben jött a hír a brit nemzeti egészségügyi szolgálattól, hogy a szert nem ajánlják allergiában szenvedők esetében, mert két egészségügyi dolgozójuknál is anafilaxiás reakciót váltott ki.
Az eseteket vizsgálják, a gyógyszergyártó együttérzését fejezte ki, valamint megjegyezte: az érintettek állapota stabil.
Hirdetés