Jogosítvány nélkül vezetett Oláh Gergő énekes – három napot a fogdán töltött, 300 ezres bírságot kapott. Börtönbüntetést is kaphat, ha ismét volán mögé ül..

Hirdetés

Fotó: Facebook

Jogosítvány nélküli vezetésen kapták Oláh Gergőt a rendőrök. A népszerű énekest igazoltatáskor kapták el, három napot a fogdán töltött, szerdán bíróság elé is állították és elég komoly büntetést kapott.

Hirdetés

Engedély nélküli vezetés miatt három nap elzárást – amit előtte letöltött, háromnapos őrizettel letudottnak tekintett a bíróság, -, illetve 300 ezer forintos pénzbírságot kapott még. Ezenfelül 3 hónapra eltiltották a vezetéstől.

Mindezt azért, mert az énekesnek összegyűltek a büntetőpontjai – tehát nem először vezetett úgy, ahogy nem kellene -, ezért már korábban elvették a vezetői engedélyét. A napokban a rendőrök megállították közúti ellenőrzéskor, és persze nem volt nála a jogsija, hisz az “náluk” volt.

Hirdetés

Három napra őrizetbe vették “visszatartás jelleggel.” Az ítélet után, a következő három hónapban, ha volán mögé ül, akkor akár egy évet is kaphat a rács mögött.

A Blikk információi szerint egy ismert salgótarjáni férfiról van szó, mégpedig a népszerű énekes Oláh Gergőről van szó. Keresték őt telefonon ma több alkalommal is, de nem kívánt nyilatkozni.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés