Jolly nyíltan ki merte mondani! Párja Barbara elsírta magát !Bebizonyosodott, amit azért eddig is sejtett mindenki:

Hirdetés

Barbara, művésznevén Barbie (22) már több mint egy éve együtt él az elvált Tarcsi Zoltánnal, Jollyval (42), de csak néhány hónapja kezdett el énekelni párja rajongóinak unszolására. Legújabb dalában szerelmet vall kedvesének.

Hirdetés

– Hat évig kislánykét énekeltem, de abba hagytam. Bár eleinte eszem ágában sem volt belevágni a zenei iparba, de tavasszal az amerikai élő bejelentkezésükkor hirtelen ötletként, inkább viccből, mint komolyan, könnyelműen kijelentettem, ha a 800 főt eléri a nézettség, akkor ott helyben dalra fakadok. A 30 másodperces kis rögtönzött nótámat nyolcezren látták – eleveníti fel a kezdeteket az egykori modell, akinek több dala is született azóta, ám Jolly, és immár az ő rajongói is egy mulatós nótát kértek.

Hirdetés

– Több dalom is készült, de egy mulatóst is kértek, így júniusban még a karantén alatt megírta nekem Jolly az Úgy szeretlek én című nótát, amihez a klipet is leforgattuk a nyáron, de mostanra tolódott a dalpremier – meséli Barbara, akinek a barátnői is szerepelnek a klipben. – Ez a szerelem dala, a miénket is jelenti, mivel Jolly írta és én énekelem, de mindenkinek szántuk, aki boldog és szerelmes – tette hozzá Barbara.


Hirdetés

Hozzászólások: