Jön a fizetős Facebook és nem lesz olcsó, mélyen a zsebünkbe nyúlhatunk

Hirdetés

Fotó: Easy Camera/Shutterstock

A közösségi média terén új szél fújdogál, ami nem mindenkinek lehet szimpatikus. Az eddig ingyenes platform, a Facebook, tervei szerint fizetős szolgáltatást vezet be azok számára, akik szeretnének megmenekülni a személyre szabott hirdetések áradatától. Egyes források szerint a változtatás komoly összegű éves díjat jelenthet a felhasználók számára.

Hirdetés

A The Wall Street Journal beszámolója alapján a platform továbbra is ingyenes maradna azoknak, akik elfogadják a személyre szabott hirdetéseket. Ellenkező esetben, a felhasználók “éves szinten 60–100 ezer forintos, vagy még ennél is komolyabb számlára számíthatnak.” Az összeg nagysága különböző faktoroktól függ, az előzetes kalkulációk szerint az asztali számítógépen futó Facebook vagy Instagram hirdetésmentes változatáért havi 10 eurót (kb. 3900 forintot), minden további fiókért pedig plusz 6 eurót (2300 forintot) kérnének.

Hirdetés

Azoknak, akik mobil eszközökön szeretnék elérni hirdetésmentesen a platformokat, mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, tekintettel az Apple és Google alkalmazásboltjai által felszámított jutalékra. Ebben az esetben, a díj meghaladja a “13 eurót (5000 forintot) havonta egy fiókért”.

Azok a felhasználók, akik több platformon, több fiókkal rendelkeznek és mindkettőt hirdetésmentesen szeretnék használni, azoknak be kell számolniuk a kumulált összegekkel. Az éves számla így könnyedén “bőven 100 000 felett” lehet, még kedvezmények és akciók nélkül.

Hirdetés

A fizetős változat, amelyet SNA (subscription no ads) néven illetnek, nem csak a felhasználók, de a médiavállalat és a szabályozó hatóságok számára is új kihívásokat rejt. A WSJ információi szerint “a médiavállalat közben már fel is vette a kapcsolatot az európai szabályozó szervekkel”, hogy ezt a modellt az elkövetkező hónapokban bevezethessék az EU felhasználói számára.

A Facebook és az Instagram új díjstruktúrája kapcsán számos kérdés merül fel, többek között, hogy hogyan fogják az új díjakat kikényszeríteni, és hogyan reagálnak majd a felhasználók. Vajon érdemes-e számukra ennyit fizetni a hirdetésmentességért, és hogy a vállalatok, melyek hirdetésekkel támogatják a platformot, milyen módon fogják ezt az új környezetet kezelni?

Borítókép: illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés