Kásler Miklós pár perce bejelentette a 2021 év legjobb hírét! “Magyarország az oltások területén világhatalom”

Hirdetés

Kásler Miklós pár perce bejelentette a 2021 év legjobb hírét! “Magyarország az oltások területén világhatalom”

A miniszter szerint az első hullámkor Magyarország nagyon gyorsan cselekedett, mindez pedig Orbán Viktor érdeme. A harmadik hullámmal kapcsolatban Bayer arról is kérdezte a politikust, mi lett volna, ha a kormány az ellenzék kérésének tesz eleget.

Hirdetés

Mint mondta, ha novemberben nem hozzák meg a szigorító intézkedéseket, a járvány „rendkívüli módon elfutott volna”. Kásler szerint a brit mutáns már decemberben-januárban is jelen volt hazánkban, ám Müller Cecília országos tiszti főorvos csupán januárban jelentette az első hazai eseteket.

A miniszter elmondta, hogy valóban magasak a halálozási adatok Magyarországon, de volt idő, amikor a hazai adatok a legjobbak között voltak. Szerinte csak a pandémia végén lehet majd felmérni, melyik ország, hogyan teljesített a járványkezelésben.

Az eltávozottak száma megduplázódott volna három-négy hét alatt

– mondta Kásler válaszolva arra, hogy mi történt volna, ha a kormány feloldja a korlátozásokat februárban.

Hirdetés

A politikus oltások tekintetében dicsérte magyar kormányt, sőt szerinte “Magyarország az oltások területén világhatalom” – utalván arra, hogy hazánkban 13 kötelező oltás van, ami többi ország gyakorlatát nézve ritka.

Kásler elmondása szerint nem igaz, hogy a magyar egészségügy összeomlott.

“Meg se rendültünk, Lombardia összeomlott” – mondta a miniszter. Szerinte a magyar egészségügy csak akkor nem fog helytállni, ha valami “különleges katasztrófa” történik, mert egyébként Európa legjobbjai közé tartozik.

A politikus elmondta, abban az esetben, ha nem történik valami rendkívüli, mondjuk nem jelenik meg egy újabb mutáció, akkor legkorábban május végén, június elején lehet nyitni.

Hirdetés

Hozzászólások: