Kellett a pénz! Kórházba járt takarítani Barabás Évi. Ez történt, amikor a környezetében élők megtudták.

Hirdetés

Sokak örömére a műsorvezetés mellett tette le a vokság Barabás Évi, aki lehetett volna úszóedző, tesnevelés-matematika szakos tanár, színész, de dolgozhatna kórházban is. Erről a Story magazin Mi lett volna… című rovatában vallott, ahol sztárok elképzelik, milyen lenne most az életük, ha más hivatást választottak volna.

Hirdetés

Évi idén húsz éve, hogy először köszöntötte a nézőket az RTL Klub Reggeli című műsorában. Népszerűsége azóta is töretlen, az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetője.

– A testneveléstanárom testnevelőnek szánt, és a matek- meg az irodalom tanárom is azt javasolta, hogy fontoljam meg, hogy követem őket a pályán Nem tudtam, mi a jó döntés – emlékezik vissza a műsorvezető, aki számára mind a tanulás, mind az úszásoktatás rengeteg örömet adott. – Volt egy időszak az életemben, amikor egyszerre voltam napközis tanár, úszásoktató, és elkezdtem a helyi híreket szerkeszteni, felolvasni Bonyhádon az akkor születő helyi tévénél. – folytatja Évi, aki Miskolcra járt színháztudomány szakra, amit végül a tévézés miatt hagyott abba.

Hogy a diákéveit finanszírozhassa, nyaranta egy németországi kórházba járt ki takarítani.

Hirdetés

– Keresztapám Stuttgartban élt, tőle kértem segítséget levélben, hogy ha tud nyári diákmunkáról, szóljon. Szobatársaim kinevettek, hogy milyen naiv vagyok, majd pont egy keresztapa segít? Leesett az álluk, amikor telefonált, és azt kérdezte, hogy takarítói állást vállalok-e. A családjánál lakhattam, ehettem, és az ő jóvoltából havi nettó háromszázezer forintos fizetést kaptam a kilencvenes évek elején! Anyu egész évben keresett ennyit a szakmájában akkoriban. Megkedveltek az ott dolgozók, orvosok, nővérek, ápolók, bíztattak, hogy maradjak Németországban, és végezzek el egy egészségügyi iskolát vagy akár az orvosi egyetemet.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu


Hirdetés

Hozzászólások: