Kéri László keményen bekérdezett a kormánynak koronavírus-ügyben: Mi folyik itt?

Nehezen találhat választ és magyarázatot a ’mi folyik itt’ kérdésre az, akiben még maradt hajlandóság a hazai közéleti események figyelemmel kísérésére, mert egyre kevésbé lehet megkülönböztetni a lényeges dolgokat a lényegtelenektől, a fontosokat az ezredrangúaktól, a sorsdöntő történéseket a pillanatnyilag nagy port felverő ügyektől.” – olvasható Kéri László írása a hírklikk.hu-n.

Kéri írását az elmúlt nyolc hónap számainak összevetésével kezdte: “Lehetne még többféle összefüggést is keresgélnünk, ám egy a lényeg: a legfontosabb számok szerint novemberben számszerűsítve többet romlottak a mutatók, mint előtte NYOLC HÓNAP ALATT ÖSSZESEN.”

“Azt láthatjuk, hogy a legutolsó két hét is tele volt műbalhékkal, melléfogásokkal, kapitális füllentésekkel és szándékos tereléseknek tetsző manőverekkel. Részletes elemzések helyett is elegendő egy futó áttekintés mindezekről:– Mit üzennek a hazai politikusok Clooneynak?

– Mit válaszol a kormányfő Soros Györgynek?
– Mit nyilatkozott egy valaha nagy tekintélyű popzenész arról, amihez aligha ért?
– Miért éppen most kellene elvenni az önkormányzatoktól az iparűzési adót?
– Miért éppen most lenne itt az ideje a választási rendszer megváltoztatásának?
– Miért gondolták a járvány korlátozására megfelelő eszköznek az ingyenes parkolást?
– Miért akar vétózni Orbán Viktor Brüsszelben?
– Miért vesznek fel példátlan méretű devizahiteleket?
– Mikor jön rá a hazai közszolgálati média is arra, hogy Trump elvesztette a választásokat?

Nem teljes a listánk, de arra így is alkalmat teremthet, hogy összevethessük a bevezetőben vázolt veszélyhelyzet következtében állandósuló problémakör nagyságrendjével. Nem vitás, a szóba hozott ügyek között akadnak valóban alapvető fontosságúak is, ám a többségükről üvölt a mediatizált botrányok valamennyi megszokott jellegzetessége. S van abban valami egészen hajmeresztő, hogy a média reflexes működését előre jól kiszámító ügykreálások a legtöbbször sikeresen végig is vihetők. S hogy még egyértelműbben fogalmazzunk: egy adott héten sokkal több írás, vita, vélemény foglalatoskodik Szörényi Levente megszólalásával, mint azzal, hogy még mindig nincs válasz a nemzetközileg is kirívóan alacsony tesztelések okaira.

E kanyarok után térjünk vissza az elején megpendített alapkérdésünkhöz: miért nem tudunk egyértelmű választ adni arra, hogy mi folyik itt?”

Évtizede meghonosodott rendszerhibák

“A magunk válasza az, hogy ennek magyarázatát leginkább a 2010 után kialakított uralmi szerkezet működésének elemzése adhatja meg. A vége felől kezdve az okfejtést: egy ilyen páratlan, semmilyen korábbi válsághelyzettel kapcsolatba nem hozható krízisben egyszerre halmozódnak egymásra a gazdasági, morális, igazgatási, egészségügyi, oktatási és szociális kihívások. Olyan tömegben, amelynek megfelelő intézésére legfeljebb csak egy keményen kézben tartott és kellő hitelességű, erős társadalmi támogatottságú kormányzásnak volna esélye. Igen ám, de az elmúlt évtized során a fönti összetevőkből leginkább a „kemény kéz” valósult meg, méghozzá olyan körülmények között, amikor ezt a kemény, mindent centralizálni igyekvő törekvést még semmiféle válság nem indokolta. A hatalom központosítása érdekében mesterségesen előidézett, illetőleg az egekig tupírozott ügyeket ezúttal zárójelek között hagyhatjuk, mert a nehezen elfogadható lépések előkészítéseként korábban a legtöbbször valóban sikerült valamiféle saját előállítású válsághelyzetet szimulálni.

Ezúttal viszont valóságos, kívülről jövő és globális méreteket öltött válsággal kellene megbirkózni, amelynek még a megértésében sem segítenek az elmúlt egy évtized során megszokott kommunikációs trükkjei, a mesterségesen előállított bűnbakjaival és a társadalom polarizációját kikényszerítő hisztériáival. 2010 óta lényegében az összes valamirevaló alrendszert olyan mértékben fosztották meg a döntési és a saját jogon való problémamegoldás képességeitől, hogy 2020-ra már ezen alrendszerek elfeledhették egykori rutinjaikat, ezért hiába is apellálnak most nagy hirtelen arra a felelősségükre, amelynek kellékeitől módszeresen fosztották meg őket. Ám, nemcsak a döntések központosítása folyt, hanem az anyagi források, az információk és az emberi tartalékok államosítása is szünet nélkül zajlott egy évtizeden át. 2020 márciusa óta annak az oktatási, egészségügyi és önkormányzati rendszernek kellene a maga keretei között eredményesen – mondjuk így: válságelhárító módon – működnie, amelynek mára már mindenféle rejtett tartalékai is elfogytak. Forrásokat legfeljebb kívülről, a szintén páratlanul válságos körülmények közé került lakosságtól remélhetne szerezni, ezt azonban a mai országlakosok többsége – a válság közepén – nem lesz képes megtenni. S a 2010 után meggazdagodott, vagy egyszerűen csak jobb körülmények közé került kisebbségnek meg esze ágában sincs példamutató módon áldozatokat hozni. Ők ugyanis úgy vélik, hogy mindez az állam dolga, és ezt a maguk bőrén bőven megtapasztalhatták, hiszen az ő jólétük elsődleges forrása is – az ő helyzetüket pozitív módon diszkrimináló – állam volt.”

A teljes írást az oldalon olvashatja el.

Forrás: hirklikk.hu