Két fiatal nő beszélgetett a buszon. A szóváltásból hamar kiderült, hogy mindketten édesanyák és egyedülállók. Az egyikőjük éppen azt ecsetelte, hogy hiányzik neki a férje, és nagyon nehéz annak a feldolgozása, hogy nem lesz többé velük. A másik ráförmedt nagy indulattal…

Hirdetés

Két fiatal nő beszélgetett a buszon. A szóváltásból hamar kiderült, hogy mindketten édesanyák és egyedülállók. Az egyikőjük éppen azt ecsetelte, hogy hiányzik neki a férje, és nagyon nehéz annak a feldolgozása, hogy nem lesz többé velük. A másik ráförmedt nagy indulattal, hogy nehogy már siránkozzon (nem siránkozott) egy férfi miatt.

Hirdetés

Ő mindent megoldott egyedül, ügyesen, hordta a tizedikre az 5 kiló krumplit a gyerekkel a hátán, dolgozott, takarított, soha nem kért segítséget és eszébe se jutnak a férfiak. Hozzátette azt is, hogy az ne szüljön, aki erre nem tartja magát kepésnek, mert ez bizony ilyen. A sztorit azzal zárta, hogy ő az egész életét a gyerekekre fogja áldozni és mindent e köré épít fel. A férfiakról pedig idővel mindig kiderül, hogy mindenre alkalmatlanok. Lehetett érezni, hogy a másik nő elgondolkozik azon, hogy neki is így kéne tenni és akkor talán jobb lesz. Kevés választott el, hogy előre kiabáljak (előttem ültek) és azt mondjam, hogy ne tedd, véletlenül se! Nagyon sok ilyen típusú nővel találkozom mostanában.

Sérelmet szenvedett, rosszul választott párt, csalódott, ezért bezárja az életnek ezt a vonalát teljesen, ráadásként másokat is ebbe az irányba akar terelni minden áron. Szerintem természetes, ha segítséget kérünk (ha van hova fordulni) és az is teljesen normális, hogy hiányzik a párunk. Alapból fájdalmas folyamat, de egy idő után könnyebb.

Hirdetés

Ha feldolgoztuk és a mélyére néztünk, épülhetünk belőle. Utána pedig bőven találhatunk mást, aki szeretni fog. Ez a poszt nem hiszem, hogy kedvenc lesz, de az a véleményem, hogy ez a gyerekeknek sem tesz túl jót. Egy ilyen női minta sokat árthat. És itt nem arra gondolok, hogy az egyedülálló anyukák rossz minták – dehogy is – hanem arra, hogy a férfigyűlölet nem jó példa, már csak ezért sem, mert minden hibához két fél kell, nem pedig egy. Ha valaki ilyen tanáccsal lát el minket, sajnos bizonyosan boldogtalan és maximum mi is ebben tudjuk követni majd, ha ugyan így döntünk.

Forrás: Facebook


Hirdetés

Hozzászólások: