Két székely felmegy Pestre

Hirdetés

Két székely felmegy Pestre ügyes-bajos dolgaikat intézni, úgy adódik, hogy lekésik a hazafelé tartó vonatot.
– Bátyám, ha már így alakult vegyünk ki egy szobát, menjünk el színházba, érezzük jól magunkat. Úgy is tesznek, kiveszik a szobát, beesznek, beisznak irány a színház. Elkésnek, így középen kapnak helyet, beoldalaznak, huszonöt ember feláll, elkezdődik. Jó tíz perc elteltével szól az öreg:
– Fiam, szarnom kell!
– Menj ki bátyám!
Benyit az öreg székely az első ajtón amit meglát, sötét üres szoba, bemegy a következőbe szintén, már kezdi feladni, ám a harmadikban fény, asztal rajta egy váza – gondol egyet, beleszarik a vázába. Visszamegy.
– Na mi volt fiam?
– Hát bejött az őrgróf és a cseléd, az őrgróf elővette hatlövetűjét, lelőtte a cselédet és kihúzta a hajánál fogva, bejött az őrgrófné, lelőtte azt is és kihúzta a hajánál fogva,
aztán jöttél te, beleszartál a vázába, és most várjuk, hogy mi lesz!

Hirdetés

+1 vicc:
Székely bácsit kérdezik:
– Bátyám, ha adok magának kettő nyulat meg kettő nyulat, akkor hány nyula lesz?
– Öt!
– Nem. Akkor, máshogy kérdezem. Adok három nyulat meg egy nyulat, akkor hány nyula lesz?
– Öt!
– Neeeem! Miért lenne már öt?!
– Mert egy már van otthon.

Hirdetés

Hozzászólások: