Kiderültek a részletek: halála előtt ezt élte át Kis Grófo koronavírusos édesapja

Hirdetés

Kozák László Grófo, Kis Grófo édesapja 49 évesen halt meg. A fiatal énekes a kórházi ágyán tudta meg a fájdalmas hírt.

– A család és a barátok három keserves hete imádkoztak azért, hogy Nagy Grófo felgyógyuljon. Tegnap már úgy tűnt, hogy az Úr meghallgatta imáinkat, jobban lett és már nem volt szüksége lélegeztetőgépre sem. Értetlenül állunk mindannyian a történtek előtt. Erős volt a szervezete, hiszen legyőzte a kétoldali tüdőgyulladást. Aztán jött a telefon, hogy nincs többé… – nyilatkozta a Ripostnak a család barátja, aki most az összeomlástól félti a fiatal énekest.

Hirdetés

Kis Grófo kórházban fekve tudta meg, hogy az édesapja elhunyt. El sem akarta hinni, hiszen éppen csak megnyugodott a hírtől, hogy jobban van.

– tette hozzá az ismerős.

– Nagyon nagy a problémánk, lelkileg nehéz ezt most feldolgozni. Sajnos ez a koronavírus idáig fajult – nyilatkozta Kis Grófo, aki azt is elmondta: édesapja állapota ingadozó volt – írja a Bors.

Nagyon magas láza volt, az oxigénszintje kezdett alakulni, a levegő rendben lett volna, de sajnos jött megint a láz…

– mondta megtörten az énekes.

Hirdetés

Kis Grófo arra kér mindenkit, vegyék komolyan a tüneteket, a koronavírus ugyanis nem játék – ezt sajnos megtapasztalta a család.

Kis Grófo édesapját, Kozák László Grófot, a roma közösség az autentikus cigányzene királyának tartotta. Ezen a felvételen is hallható milyen csodálatos hangja volt:


Hirdetés

Hozzászólások: