Kihívták a rendőrt, mert fura hangokat hallottak. Amikor benyitott a lakásba, az egész élete megváltozott

Hirdetés

Hiába volt mögötte annyi tapasztalat, semmi nem készíthette fel arra a horrorra, ami a lakásban várt rá. Egy 8 éves fiút látott a csuklójánál és bokájánál megkötözve. Az éhhalál szélén állt, és teli volt sebekkel. Nyilvánvaló volt, hogy szülei kínozták.

Hirdetés

Jodynak olyan érzése volt, mintha valamilyen kapcsolat lenne közte és a fiú között, aki emlékeztette a saját gyermekére. Azonnal a kórházba sietett vele, és folyamatosan nyugtatta, hogy most már minden rendben lesz.

Az orvos is ledöbbent, amikor meglátta a megmentett gyereket, de az ápolásnak hála a felépülés útjára lépett. Mi több, alig került ki a kórházból, amikor Jody és felesége elképesztő döntést hoztak: örökbe fogadják a megmentett fiút.
Az ötlet már akkor megfogalmazódott a rendőrben, amikor a kórházban küzdöttek a gyerek életéért. De amikor megkérdezték őt, akkor könnyek között mondta, hogy már akkor tudta, hogy ezt fogja tenni, amikor először megpillantotta a házban.

Hirdetés

A fiú ma már teljesen jól van, és segítettek neki elfelejteni a traumát, amennyire lehet. Azt a szeretete és gondoskodást kapja, amit minden gyerek megérdemel.
De a történetnek még nincs vége.
Idő közben Jody értesült róla, hogy az anyuka a börtönben szült egy kislányt, így őt is azonnal örökbe fogadták, hogy a testvérek egymás mellett nőhessenek fel.

Fotó: Facebook / Jeannie Thompson
Forrás: newsner

Hirdetés

Hozzászólások: