Kimondta az igazságot! Egyenesen Csobot Adél szemébe mondta: Csobot Adél és az egész ország lepődött meg férje kijelentése miatt!

Hirdetés

Kimondta az igazságot! Egyenesen Csobot Adél szemébe mondta: Csobot Adél és az egész ország lepődött meg férje kijelentése miatt!

Véget ért a Dancing with the Stars harmadik évada. A tegnapi döntőben Csobot Adél, Somhegyi Krisztián és Pap Doci mérte össze tánctudását. Végül a nézők szavazatai alapján az énekesnő került ki győztesen, aki örömkönnyekben tört ki a bejelentés után.

Hirdetés

Egyelőre azt sem tudom, hogy hívnak és hol vagyok. Szerintem ehhez kell még pár nap, hogy ezt így fel tudjuk dolgozni. Nagyon boldogok vagyunk, és most úszunk ebben a mámorban

A táncosok egymás nyakába borulva zokogtak, és alig akarták elhinni, hogy az övék lett a legjobb táncosnak járó díj.

“Nem találok szavakat, én még soha nem nyertem semmit”- mondta könnyes szemmel Adél, akinek győzelmét szerelme, Istenes Bence sem hagyta szó nélkül.

Hirdetés

“Most már nem csak én tudom, hogy milyen csodás ember vagy és mekkora tehetség, hanem az egész ország! Megérdemelted a győzelmet és azt is, ami ezután vár rád. Mondjuk azért örülök, hogy 4 hónap után végre hazajössz, meg fogsz lepődni mekkorát nőttek a fiúk”- írta posztjában a kétgyermekes édesapa.

– mondta a páros az eredményhirdetés után.

ézők szavazatai alapján Pap Dorci és Baranya Dávid lettek a harmadikok a TV2 táncos műsorában.

Csobot Adél és Hegyes Berci nyerték a Dancing with the Stars harmadik évadát

Hirdetés

“Ez volt életem legfantasztikusabb kalandja” – mondta Csobot Adél, miután megnyerte a Dancing with the Starst.

Dancing with the Stars 2022 eredményhirdetés

Hirdetés

Hozzászólások: