Kint altatták az óvodásokat a dermesztő hidegben, ebben az óvodában, botrány kezd kibontakozni

Hirdetés

Kint altatták az óvodásokat a dermesztő hidegben, ebben az óvodában, botrány kezd kibontakozni

A gyerekek hidegben alszanak és az óvoda büszke erre. Nem éppen szokványos, ami ebben az óvodában történik, ám nem is a pénz, vagyis annak hiánya a kiváltó ok. Ebben az esetben a gyerekek immunitásáról van szó, a cél, hogy megerősítsék a kicsik immunrendszerét.

Hirdetés

A koronavírus-járvány miatt most sokkal jobban figyelünk egészségünkre és immunrendszerünk megerősítésére. Igyekszünk egészségesen táplálkozni, mozogni és különböző vitaminokat szedünk. Ugyanakkor a hideg víz is erősíti az ember védekezőkészségét. Nézzétek ezeket az embereket, akik a jéghideg vízben fürdenek!

De, mi történik a gyerekekkel? Valahol azonban egy egészen extrém módon, már az óvodában szeretnék megerősíteni a gyerekek immunrendszerét. Ezzel persze semmi baj nincsen, ám a megvalósítás már megkérdőjelezhető. A gyerekek nem bent, a fűtött óvodában alszanak, hanem kint, a fagyban. A szülők azonban tartanak ettől a módszertől, ugyanis úgy vélik, a fagyos hőmérséklet többet árt, mint használ. Nemcsak a náthától tartanak, hanem a súlyosabb megbetegedésektől is. Mindez egy kanadai erdei óvodában történik.

Hirdetés

A közösségi médiában nagy port kavart a fotó, amin a gyerekek kint alszanak a legnagyobb hidegben.

Az erdei óvoda egy olyan hely, ahol a gyerekek állandóan kint tartózkodnak. Ez alól pedig az ebéd utáni szunyókálás sem kivétel. Bár a szülők aggódnak, ám mégis mindenféle kényszer nélkül, önként küldik oda csemetéiket.

Ezt a módszert a skandináv országokban is előszeretettel alkalmazzák és állításuk szerint működik is. A gyerekek nagyin ritkán betegszenek meg.

Természetesen vannak ellenzői is ennek a módszernek, mivel úgy vélik, hatástalan és veszélyes is.

Hirdetés

Hozzászólások: