Kocsis Tibor üzent a coming out után, nem akart már várni vele

Hirdetés

Az énekes szerint vannak beszélgetések, amelyekre nehéz sort keríteni, mégis meg kell tenni, hogy az ember békére leljen az életében.

Hirdetés

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kocsis Tibor elmondta, hogy évek óta él boldog párkapcsolatban egy férfival. Az énekes erről D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában beszélt, ahol azt is megjegyezte: László nevű párját korábban sem rejtegette a nyilvánosság előtt, mindig párjaként mutatta be.

Hirdetés

“Vannak beszélgetések, amelyekre nehéz sort keríteni, mégis meg kell tenned annak érdekében, hogy békére lelj az életedben.
Ezért ültem be D. Tóth Kriszta mellé az autóba, és meséltem hosszasan a magánéletem olyan részleteiről, amelyekről még soha nem beszéltem nyilvánosan. Jubileumi év ez: kereken 10 évvel ezelőtt nyertem meg az X-Faktort, ráadásul idén lettem 40 éves – nem akarok tovább várni.
Boldog vagyok, szerencsés és határozottan megkönnyebbültem! Köszönöm mindezt azoknak, akik körülvesznek és szeretnek, a páromnak, a családomnak és a barátaimnak. És köszönöm nektek is, akik olvassátok ezeket a sorokat, követtek, és hiszem, hogy a jövőben is mellettem lesztek, hallgatjátok a dalaimat és eljöttök a koncertekre! Nem magamra szeretném felhívni a figyelmet, hanem valamire, ami az életem része, és még nagyon sokak számára az, csak nem akarnak, vagy nem mernek róla beszélni.
Büszke vagyok erre a beszélgetésre, és remélem, sokak merítenek erőt belőle. Ha egy embernek adtam ezzel valamit, akkor is megérte. De sokaknak szeretnék, mert mindenkinek joga van ahhoz, hogy őszintén élhessen, és igazán boldog legyen – én ebben hiszek!” – írja Kocsis Tibor a facebook oldalán.

Hirdetés

Hozzászólások: